Végre megtalálta az igazi önmagát

Barna Éva idénybeli legjobb teljesítményét nyújtotta
Barna Éva idénybeli legjobb teljesítményét nyújtotta - © Fotó: HBN
Debrecen – Barna Éva idénybeli legjobb teljesítményét nyújtva 8 gólt lőtt a Győrnek.

Némi túlzással élve, győzelemmel felérő vereséget szenvedett a DVSC-TVP a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC ellen a kedd esti bajnokin a Hódosban. Való igaz, Görbicz Anitáék 29–20-ra megnyerték a meccset, ám a debreceni lányokat úgy ünnepelte a hazai közönség, mintha a DVSC-nél „landolt” volna a két bajnoki pont. A lokisták azért érdemeltek dicséretet, mert önmagukat felülmúlva küzdöttek, 40 percig partiban voltak a világ legjobb együttesével, s úgy szenvedtek vereséget, hogy végül emelt fővel jöhettek le a pályáról.

Kijött a lépés

– Szerintem büszkék lehetünk erre a produkcióra – vágott bele a beszélgetésbe Barna Éva, a Loki átlövője. – Eddig nem volt ránk jellemző, hogy jól kezdtük a meccseket, ám a Fradi és a Győr ellen kijött a lépés. Szerencsére az ETO ellen tovább tartott a lendületünk, mint a Fradi ellen, remek érzés volt úgy kézilabdázni, hogy sokáig partiban voltunk a BL-győztessel. Az első félidő után úgy mentünk az öltözőbe, mintha megnyertük volna a meccset, pedig egy góllal a Győr vezetett, ám önmagunkhoz képest valóban kiemelkedő teljesítményt nyújtottunk. Persze várható volt, hogy jön majd a hullámvölgy, ami be is következett, de összességében mindent megtettünk azért, hogy becsülettel helytálljunk.

A teljes cikk a Napló csütörtöki számában és a naplo.hu-n olvasható.








hirdetés