Véget vetnének az elhúzódó pereknek, egyre időszerűbbek a bíróságok

Debrecen – Az Országos Bírósági Hivatal elnöke által 2015. június 23-án meghirdetett „Szolgáltató bíróságokért!” című tízpontos program célja a bíróságok iránti bizalom erősítése, az ügyfél-elégedettség és az ítélkezés hatékonyságának növelése, valamint a bíróságokat ért méltatlan támadások elleni hatékony fellépés.

Az időszerűség és az elhúzódó ügyek számának csökkentése érdekében tett intézkedések jelentős sikert hoztak. A program ténylegesen a törvénykezési szünet után 2015. szeptember 1-jével indult és három hónap alatt a két éven túli ügyek száma országosan 7,06 %-kal csökkent. A bírák az eddigi egyébként is nagy munkaterhük mellett megfeszített munkával, plusz tárgyalási napok tűzésével végezték el ezt a feladatot, így csaknem 7.000 darab két éven túli ügyet fejeztek be.

A Debreceni Törvényszék az országos összehasonlításban kiemelkedően jó eredményeket ért el. A két éven túli ügyek 29,24 %-a került befejezésre, amely 69 db ügyet jelent.

A program folytatódik: a következő negyedévben várhatóan még nagyobb arányban fog csökkenni a hosszú pertartamú ügyek száma az ügyfelek megelégedésére.

Bár a program rendkívüli erőfeszítések árán valósítható meg, hiszen a bírók túlterheltek, de példátlan az összefogás, és a jó cél érdekében kivétel nélkül minden bírósági dolgozó nagy erőfeszítéseket tesz.

– Debreceni Törvényszék –








hirdetés