Vége a Turzó-érának, lemondott az MVFC vezetőedzője

A képen elől: Turzó József
A képen elől: Turzó József - © Fotó: HBN
Berettyóújfalu – Moga Flavius Lorant és Trencsényi János ugrik be két meccsre.

– Hirtelen jött ötlet volt, nem terveztem el előre, de úgy éreztem, most ez a helyes döntés – reagált a lemondásával kapcsolatos hírekre Turzó József, akinek irányítása alatt nagyon sikeres éveket élt meg a Berettyóújfalu NB I-es futsalcsapata. Játékosként bajnoki címet nyert a másodosztályban, majd az élvonalban is, szakvezetőként pedig az első helyig vezette csapatát az NB I-ben, illetve a Magyar Kupában is, valamint a Futsal Cup-ban az Elit körbe jutott tanítványaival.

Szerdán délelőtt robbant a hír, miszerint Turzó József, az MVFC-Berettyóújfalu vezetőedzője benyújtotta lemondását, melyet Mezei József, a klub tulajdonosa el is fogadott.

– Az érzelmeim vezéreltek, úgy gondoltam, változtatnom kell, mert bár az eredmények jöttek, mégsem volt meg az összhang a játékosok és köztem. Új impulzusokra van szüksége a csapatnak, és nekem is. Nincs egyelőre semmiféle ajánlatom, sem elképzelésem, bár szeretnék a jövőben is a futsallal foglalkozni. Most csak megyek, bele a vakvilágba. Számomra is nehéz volt ezt az elhatározást meghozni, olyan, mintha a családomat hagytam volna el. Nem vagyok csapongó típus, 19 éves korom óta állok kapcsolatban az Újfaluval. Van bennem egyfajta rossz érzés, és bűntudat is, illetve a jövőtől való félelem, de jelenleg úgy találtam, ez a legjobb, amit tehetek – mondta el a Napló érdeklődésére Turzó.

Felmerül a kérdés, most hogyan tovább. Szitkó Róbert, a Mezei-Vill szakmai vezetője avatta be lapunkat a tervekbe. – Nem számítottunk erre a fordulatra, minket is meglepett a hír, hiszen nem volt előzménye. Még két bajnoki találkozónk van idén, ezeken kapusedzőnk, Moga Flavius Lorant és csapatkapitányunk, Trencsényi János irányítja majd a gárdát. Nem szeretnénk elhamarkodott döntést hozni, alaposan el kell gondolkodnunk, kinek a vezetésével folytatjuk majd januárban a küzdelmeket. Persze már felmerültek nevek, de még nem tudjuk, hogy egy új embert hozunk-e ide, avagy házon belül oldjuk meg – fogalmazott Szitkó.

HBN



Sporthírek






hirdetés