Mindenképp kell a harmadik hely Korhutéknak

A védő (3) bizony lemaradt a gólszerző André Silváról a portugálok elleni mérkőzésen...
A védő (3) bizony lemaradt a gólszerző André Silváról a portugálok elleni mérkőzésen... - © MTI Fotó: Kovács Tamás
Debrecen – Korhut Mihály örül, hogy sikerült ismét maguk mellé állítaniuk a magyar szurkolókat.

Két világbajnoki selejtezőt is lejátszott négy nap alatt a múlt héten a magyar labdarúgó-válogatott. A nemzeti csapat úgy csaphatott össze hazai pályán Lettország és Portugália legjobbjaival, hogy tulajdonképpen a pótselejtezőt érő második helyre már nem volt valós esélye. Többek között köszönhetően a nyár eleji, andorrai blamának, amikor idegenben kaptak ki a mieink 1–0-ra a törpeállam együttesétől. Az a vereség akkor nagy botrányt kavart a szurkolók körében, a lefújást követően kórusban követelték a lelátón, hogy vegyék le a mezt a nemzeti csapat játékosai. Ehhez képest nem kis bravúr volt a fiúktól, hogy a lettek (3–1) és a portugálok (0–1) elleni mérkőzések után is ünnepelték őket a Groupama Aréna nézői.

Borult a taktika

– Természetesen nagyon örülünk, hogy ismét mellénk álltak a szurkolóink – nyilatkozta a Hajdú-bihari Naplónak Korhut Mihály, a Hapoel Beer-Seva jelenlegi, a DVSC korábbi balhátvédje.

korhut

Fotó: Derencsényi István

– A két meccs egészen más volt, a lettek ellen, különösen az első félidőben, jól ment a játék a csapatnak. Magabiztosan nyertünk végül, amiben nagy szerepe volt annak a fantasztikus hangulatnak, amelyet az értünk szorítók teremtettek a stadionban. Amikor kifutottunk pár nappal később Ronaldóék ellen, elámultunk, milyen fantasztikus élőkép fogadott bennünket, ez hatalmas erőt adott nekünk!

Azon a meccsen nem mi voltunk az esélyesek, de igyekeztünk ellensúlyozni a nagyobb tudást a lelkesedésünkkel és a szervezettségünkkel. Küzdöttünk, ahogyan bírtunk, de tíz emberrel sajnos most csak erre futotta”

– utalt Korhut arra, hogy Priskin Tamást a 30. percben könyöklésért kiállította a játékvezető. – Valószínűleg nem ezen múlt a vereség, de az tény, hogy a piros lap felmutatása után borult a taktika, amivel készültünk. Azért így is akadt lehetőségünk, Pátkai lövéséből a bekapott gól után majdnem rögtön egyenlíteni tudtunk. Ám a portugál csapat erősebb nálunk, hiszen a regnáló Európa-bajnokról beszélünk. A vereséget hozó meccs végén a drukkerek mégis ünnepeltek bennünket, ami elmondhatatlanul jó érzés volt – mondta a futballista.

A válogatottunk számára most már az a feladat maradt a sorozatban, hogy megszerezze a harmadik helyet a csoportban, Feröer ugyanis már csak két ponttal van lemaradva mögöttünk. Az utolsó selejtezőt éppen az északiak ellen játssza majd a Storck-legénység.

Úgy vélem, a harmadik hely elérése a minimális elvárás velünk szemben”

– szögezte le Korhut Mihály. – Van két meccsünk, hogy mindezt elérjük, az egyik idegenben Svájc ellen, a másik itthon Feröer ellenében. Az előbbi találkozót sem adjuk fel, szeretnénk a helvétek ellen meglepetést okozni, a második meccsen pedig méltó búcsút akarunk venni a szurkolóinktól az év utolsó tétmérkőzésén.

HBN


A portugál Andre Silva (j) gólt szerez Kádár Tamás, Gulácsi Péter és Korhut Mihály mellett a Magyarország - Portugália világbajnoki selejtező labdarúgó-mérkőzésen a budapesti Groupama Arénában 2017. szeptember 3-án.
Budapest - A magyar labdarúgó-válogatott vasárnap hazai pályán 1-0-ra kikapott az Európa-bajnok portugál csapattól a 2018-as világbajnokság európai selejtezősorozatában, ezzel eldőlt, hogy nem lesz ott az oroszországi tornán. A vendégek az első perctől kezdve fölényben futballoztak a Groupama Aré...

Szalai Ádám (b) és a lett Kaspars Gorkss a Magyarország - Lettország labdarúgó világbajnoki selejtezőmérkőzésen a Groupama Arénában 2017. augusztus 31-én.
Budapest - A magyar labdarúgó-válogatott csütörtök este 3-1-re legyőzte a lett csapatot a budapesti Groupama Arénában, a világbajnoki selejtezősorozat hetedik fordulójában, amely után matematikailag is biztossá vált, hogy már nem nyerheti meg csoportját Bernd Storck együttese. A két csapat eddigi...



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés