Vb-2018 – Ibra svéd győzelmet jósol

Zlatan optimista
Zlatan optimista - © Fotó: KM
A csatár szerint az jut tovább, aki jobban tudja elviselni a nyomást.

Szombat délután 16 órától Svédország együttese az angol válogatott testén keresztül próbálja majd beverekedni magát a legjobb négy közé, Zlatan Ibrahimovic szerint ez nem is tűnik reménytelen vállalkozásnak.

– Ez már nem csak arról szól, mennyire vagy jó. Itt már rengeteg az érzelem, és az a csapat fog továbbjutni, amely ezeket jobban tudja kezelni. Honfitársaim legyőzték Mexikót, majd Svájcot, noha ezt senki sem gondolta volna róluk. Az angolok ellen mindannyian támogatni fogjuk őket, a világ összes svéd embere büszke lesz rájuk, bármi is történjen – fogalmazott a Los Angeles Galaxy labdarúgója.

A szerencse dönt majd?

Különleges helyzetben érezheti majd magát Sven-Göran Eriksson a svéd–angol negyeddöntő során, hiszen svédként csaknem öt éven keresztül volt az angol válogatott szövetségi kapitánya 2001 és 2006 között. A 70 éves szakember úgy látja, Svédország a csapatszellem világbajnoka, de Angliának is jó esélye van az elődöntőbe jutni.

– Az angoloknak jó esélyük van a továbbjutásra, de az biztos, hogy szombaton nem lesz könnyű dolguk a svédek ellen. Hazámnak remek válogatottja van most, amely igazi csapatként működik együtt, hiszen már a támadóik megkezdik a védekezést, és jól szűkítik a területeket. A megérzéseim azt diktálják, hogy a találkozó döntetlen lesz, és tizenegyesek döntenek majd a továbbjutásról a hosszabbítás után – fogalmazott Eriksson.

ÉKN


Az orosz fanatikusok újabb bravúrban reménykednek
Szocsi - Fellélegezhetnek az orosz szurkolók, csapatuk egyik kulcsembere játékra jelentkezett. A labdarúgó-világbajnokság nyitó mérkőzésén megsérült orosz Alan Dzagojev játékra kész a horvátok elleni szombat esti negyeddöntőre. – Részt vettem a csütörtöki edzésen, készen állok a játékra – mond...