Vb-2018 – Az argentinok nyerték a délutáni hangpróbát a moszkvai belvárosban

Moszkva – Egy több száz fős argentin szurkolói csoport vonta magára leginkább a figyelmet látványos bemutatójával, éneklésével a moszkvai belvárosban péntek délután.

A lelátóépítés miatt lezárt Vörös tér környezetében megteltek a sétálóutcák, a járókelők – oroszok és nagy számban külföldiek – úton-útfélen nemzeti mezekbe, különleges maskarákba öltözött drukkerekbe botlottak. Leginkább a közép- és dél-amerikaiak voltak aktívak, peruiakkal, kolumbiaiakkal, brazilokkal fotózkodhattak a vállalkozó kedvűek, az aktív posztolók.

Egy darabig a mexikóiak tűntek a legszervezettebbnek és legaktívabbnak, több helyen jókedvűen és igen hangosan énekelve vonták magukra a figyelmet. A Vörös térre vezető, feldíszített Nikolszkaja utcán azonban már messziről jól hallható volt, hogy ezt a “versenyt” ezúttal az izlandiak elleni, szombati mérkőzésre hangoló argentinok nyerték. Legalább két-háromszázan gyűltek össze, az egyik épület falára kiaggatták zászlóikat, némelyiken Diego Maradona és Lionel Messi arcképe volt látható, és nagy átéléssel adták elő mindazt, amire számítani lehet majd tőlük a Szpartak Stadionban, azután Nyizsnyij Novgodorban és Szentpéterváron, illetve reményeik szerint a kieséses szakaszban más helyszíneken is. A rendkívül látványos és magával ragadó szurkolás sok járókelőt vonzott köréjük, rengetegen vették fel mobiltelefonjukkal az éneklést, amelybe másodpercnyi szünetekkel újra és újra belekezdtek.

Pár száz méterrel arrébb az impozáns GUM áruház egyik sarkán hosszú sor kígyózott, a világbajnokság hivatalos termékeit árusító üzletbe vártak bebocsátást a türelmesek. Miközben várakoztak, a tarka hagymakupolás Vaszilij Blazsennij-székesegyházban gyönyörködhettek, amely előtt turisták sokasága próbált fotót készíttetni magáról, vagy megoldotta szelfivel.

A Vörös téren túl viszont egészen mást tempóban zajlott a városnézés, a Zarjadije Parkban, melyből a város több pontjára szép kilátás nyílik, csendben sétálgattak a nyugodtabb vérmérsékletű turisták, miközben köztéri hangszórókból halk zongoramuzsika szólt.

A környékről a 7-es metróvonallal lehet eljutni a Szpartak Stadionba, ahol szombaton az izlandiak és az argentinok összecsapnak. A szerelvényben menet közben tájékoztatják az utasokat, melyik két megállónál lehet leszállni, hogy az adott szektorba eljussanak. A telt ház több mint valószínű, már csak azért is, mert ez az a mérkőzés, amelyre a döntő mellett a leghamarabb elfogytak a jegyek.

– MTI –



Sporthírek