Óvatosan a jégen

Nincs egységes kontroll a természetes és mesterséges élővizek felett, ugyanakkor a szabályozás is némileg zavaros. Így afelett sem őrködik valamely szerv vagy hatóság, hogy ahol tilos, illetve veszélyes korcsolyázni, ott ne is merészkedjen a jégre senki.

A folyók a Vízügyi Igazgatóság felügyeleti körébe tartoznak. Ám az állam hivatal nem kíséri figyelemmel üzemszerűen, hol fagyott a vízfelszín, hol nem, melyik szakaszon jelennek meg korcsolyázók. Hétfőn általános tájékoztatás gyanánt annyit tudhattunk meg: megyénk folyói nincsenek befagyva (a Tiszán például közepes jégzajlás figyelhető meg), ez inkább a belvizes területekre jellemző most. Állóvizeknél mindig hamarabb megy a jegesedés, mint a folyóvizeknél.

Megrepedhet, beszakadhat

A befagyott tavakon mindenféle sporttevékenység tilos – tájékoztatott Lasztóczi Péter, a megyei rendőr-főkapitányság közlekedési osztályának munkatársa. Ebben nem tartozik bele szorosan az alkalmi korcsolyázás: ez az állóvizek esetében elvileg megengedett – ha a jég kellő vastagságú. A hangsúly azon van: jégre lépni saját felelősségre! Az önkormányzatoknak (amelyek a tavak egy részénél kezelőként, tulajdonosként jelennek meg) nincs a feladatai között, hogy jégvastagságának mérésével, pláne korcsolyázóhelyek kijelölésével foglalkozzanak, amiként az esetenként ugyanilyen szerepet betöltő cégeknek sem.

Általános tanácsként elmondható: a témában jártas szakemberek nem javasolják a jégre lépést ennyi bizonytalansággal. A dolog természetéből következően bármikor előfordulhat, hogy helyi hőforrás, melegebb áramlat, hirtelen hőmérséklet-emelkedés következtében a vastagnak tetsző jégborítás is megreped, beszakad.

BAL








hirdetés