Vatikáni elismerés egy magyar oktatási projektnek

Budapest, Vatikánváros – A Joseph Ratzinger Vatikán Alapítvány és a madridi Francisco de Vitoria Egyetem által idén első alkalommal odaítélt Expanded Reason Award (Tágabb Értelem Díj) nevű elismerését vehette át szerdán a Vatikánban a Keresztény Társadalmi Elvek a Gazdaságban (KETEG) képzés és misszió képviselője.

Baritz Sarolta Laura domonkos nővér, közgazdász, a KETEG képzési szakfelelőse, a missziós tevékenységét végző alapítványának kurátora a díjátadó alkalmából az MTI-nek elmondta: 2010-ben a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán, majd három évvel később a Budapesti Corvinus Egyetemen indították el négy féléves posztgraduális képzési programjukat, amelynek lényege, hogy a tisztán haszonelvű fősodornál fenntarthatóbb közgazdaságtani megoldásokat kínáljanak.

Mint mondta, az egyház tanításai alapján kezdték meg az integrált szemléletű, “emberközpontú gazdaság” oktatását, erényetikai alapokon tárgyalva gazdaság emberképét, a homo moralist, illetve a gazdasági életben a kölcsönösséget is megvalósítani képes homo reciprocanst.

Azt akarjuk elmondani, hogy a gazdaság emberközpontú kell, hogy legyen, alanya és célja kell, hogy legyen az ember. A gazdaság nem más, mint egy szolgáló eszköz az ember javáért, és a profitot is úgy szemléljük, mint egy eszközt valamilyen értékcél megvalósulásához – fogalmazott.

Mint mondta, a gazdaság végső célja a közjó, ami az emberi boldogság és kiteljesedés, hozzátéve, a főáramot kiegészítő felfogásuk paradigmaváltást jelent a közgazdaságban.

Elmondta azt is: az év elején kiírt nemzetközi pályázaton 30 ország 170 egyetemének 367 indulója vett részt, két – oktatási és kutatási – kategóriában; az előbbiben ítélték a legjobbnak a KETEG teljesítményét, utóbbiban az Egyesült államokban működő Loyola Egyetem győzött.

Baritz Sarolta Laura az MTI-nek nyilatkozva emlékeztetett arra: Benedek pápa írásaiban is megjelent az egyes tudományágak integrált megközelítése, “hogy lássuk a végső célját és az embert, akiért ez a tudományág létrejön”.

Hangsúlyozta, jár ugyan pénzdíj is az elismeréssel, de fontosabb ennél, hogy munkájukat magas színvonalúnak, hitelesnek ismerték el.

– MTI –








hirdetés