Vászonhoz a házat

A házban, ahol gyermekkoromban laktunk, élt a negyediken egy festőművész. Párszor megnéztük, hogyan vadássza le a vásznára a magasban haladó felhőket – mert a nagyszoba volt a műterme, ahová szinte beköszöntek az égi jelenségek. Barak Beáta írása.

Egyszer be is csengetett hozzánk egy képével, amit egy munkáért adott cserébe. Azt hiszem, az átlag magyar panelpolgár maximum így juthatott kortárs képzőművészeti alkotáshoz anno; ja, és tombolán is nyertünk egyszer egy Szilágyi-rézkarcot.

Jó nagy szoba kell az ilyeneknek, itt valóban a gombhoz kell venni a kabátot, mert az elég hülyén néz ki, amikor a csendélet, a tájkép mellett lóg a pincekulcs vagy a gyerek nőnapi köszöntője. Ön milyen képzőművészeti alkotást képzelne el otthonában? – akár ezt is kérdezhettük volna az utca emberétől. Ha egy hétig gondolkodnék, se tudnék erre válaszolni – ilyen reakció is lehetne, s olyan is, hogy egy Munkácsy jól jönne, csak kéne hozzá egy loftlakás, ahol megfér. A gyűjtők márpedig köztünk élnek, és tuti, hogy van, aki a kisszobában nyitja rá nap mint nap a szekrényajtót egy Boldini-képre, de ha ez nem megy, még mindig a hátára tetováltathatja Az utolsó vacsorát.

– Barak Beáta –