2011.01.5 04:29; Frissítve: 2011.05.20 13:24


Vasúti újranyitást szeretnének Tiszacsegéig

Balmazújváros – A város polgármestere, a térség országgyűlési képviselője, dr. Tiba István még ebben a hónapban kérelemmel fordul Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkárhoz, hogy a nyáron újraindult Karcag – Tiszafüred vasútvonalat mintegy 20 kilométerrel Tiszacsegéig meghosszabbítsák.

Ugyanis 2009. december 12-én a kormány megszűntette a vonatközlekedést az Ohat-PusztakócsTiszalök vonalon, ami többek között érzékenyen érint több tiszacsegei és egyeki diákot, akik a tiszafüred szakközépiskolába járnak.

Demonstráltak az állomáson

A termál járat segítené a térség idegenforgalmi fellendülését, a csegei fürdő jobb kihasználását is. Emiatt a csegeiek demonstráltak is Ohat-Pusztakócs állomáson a 117-es számú vasútvonal újranyitásáért az óév utolsó napjaiban. A tiltakozók – köztük Bagdi Sándor helyi képviselő – a balmazújvárosi vasútállomáson találkozott az országgyűlési képviselővel, aki támogatásáról biztosította őket. Mint azt dr. Tiba István lapunknak elmondta, szeretné elérni, hogy legalább egy-egy reggeli és délutáni járatpárat indítsanak újraTiszafüred és Tiszacsege között. HBN


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Balmazújváros hírei
Labdarúgó NB II – Bajnok az Eger, 26 év után szerepelhet ismét az élvonalban
Budapest, 2012. május 26., szombat (MTI) - Az Eger a Debrecen második csapata felett aratott szombati sikerével az [...] tovább »
Gyermekbarát fejlesztések is történtek Újvároson
Balmazújváros - Felújították a település Bimbó közi óvodáját, amely során megvalósult az intézmény [...] tovább »
Kívül-belül megújult a kistérségi egészségház
Balmazújváros - Egészségügyi fejlesztésre több, mint 500 millió forint támogatást nyert a település. tovább »
Újvárosi siker a bajnokesélyes ellen
Labdarúgás - Magabiztos győzelmet aratott Arany László alakulata, a kis Loki döntetlent játszott a Vecsés ellen. tovább »
Fergeteges újvárosi győzelem
Az egyik bajnoki címért küzdő NB II-es csapatot, a Szolnokot verte meg a Balmazújváros 3–1-es arányban a 28. [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés