Vasúti baleset Szoboszló és Kaba között: vádat emeltek a teherautósofőr ellen

Akt.:
Vasúti baleset Szoboszló és Kaba között: vádat emeltek a teherautósofőr ellen
© Illusztráció: Pixabay
Debrecen, Hajdúszoboszló – A Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt emelt vádat az ellen a tehergépkocsivezető ellen, aki munkavégzése során nem tartott kellő távolságot a vasúti pályatesttől és az arra közlekedő személyvonat mozdonya a teherautó hátsó részének ütközött – adta hírül a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség.

A vádlott tehergépjármű vezetőként dolgozott a bűncselekmény elkövetésének időpontjában a Hajdúszoboszló és Kaba vasútállomások között történő vasúti pályatest felújításánál – áll az ügyészségi közleményben. A híradás szerint 2018. június 15-én reggel 8 óra körüli időben a vádlott a nyitott tehergépjárművel zúzott követ szállított az építkezésre, Hajdúszoboszló felől haladt Kaba irányába a vasúti pályatest mellett az építőanyag szállítására kialakított földúton.

A két település közötti pályaszakasz egyik átjárójához érkezve megállt, kirakodásra várt. A megállás alkalmával azonban nagyfokú figyelmetlenség miatt nem észlelte, hogy az általa vezetett teherautó hátsó része részben fedi a vasúti pályatestet és a rövid időn belül arra közlekedő személyvonat mozdonyának első sarokrésze érintőlegesen nekiütközött a tehergépkocsi oldalfali biztonsági reteszének – közölte az ügyészség.

Mint írják, a baleset következtében személyi sérülés nem történt. A személyvonaton a baleset időpontjában a 3 fős vonatszemélyzeten kívül további 250 utas tartózkodott. A vádlott KRESZ szabályszegű magatartásával veszélyeztette a vasúti közlekedés biztonságát – olvasható a közleményben.

A Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség a bűncselekmény elkövetését beismerő vádlott ellen közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt emelt vádat a Hajdúszoboszlói Járásbíróságon. A vádiratban az iratok tartalma alapján pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.