Már most csúszásban a vasúti beruházás

Akt.:
A Szajol és Püspökladány közötti vasútvonalat 2015-ben adták át
A Szajol és Püspökladány közötti vasútvonalat 2015-ben adták át - © Fotó: Molnár Péter
Hajdú-Bihar – Két lépcsőben fejlesztik a vasutat Püspökladány és Debrecen-Apafa között.

  • Több dunántúli vasúti fejlesztés után Hajdú-Bihar megyében húzta be eddigi legnagyobb volumenű vasúti projektjét a néhány év alatt gázszerelőből sokmilliárdos vállalkozóvá lett Mészáros Lőrinc cége, az R-Kord Kft.
  • Ez a társaság nyerte ugyanis a fővárosi V-Híd Zrt.-vel közösen a Püspökladány és Ebes közötti 32 kilométer hosszú pályaszakasz felújítására kiírt közbeszerzést. A fejlesztés után elvileg akár 160-nal is járhatnak a vonatok.
  • A konzorcium a becsült 69 milliárdnál több, 75 milliárd forintért vállalta a kiírásban szereplő munkák elvégzését.
  • Az R-Kord azt követően kezdte bezsebelni a vasúti megrendeléseket, hogy a miniszterelnökkel szoros viszonyt ápoló, példátlanul gyorsan vagyonosodó Mészáros megvásárolta az építőipari céget.

Püspökladány és Ebes között a sínpálya mellett átépítik az állomások vágányait, peronjait. Aluljárókat létesítenek, akadálymentesítenek. Többek között korszerűsítik a biztosítóberendezéseket, új kábelhálózatot építenek ki, új kijelzők mutatják majd az induló és érkező vonatokat, P+R parkolókat alakítanak ki. Ezen kívül Kaba új közúti átkelőt is kap.

A felújítást 39 hónap (3 év 3 hónap) alatt kell elvégezni, a projekt azonban már most késésben van, ugyanis a tender kiírásakor úgy számoltak, hogy már májusban szerződést köthetnek a nyertessel, és a munkák már ezen a nyáron elkezdődhetnek. Ennek alapján a korábbi ígéret, miszerint már 2020-ban 160-nal mehet a vonat a főváros felé, alighanem csak ígéret marad.

Püspökladány és Szajol között a pálya – 2015 őszén adták át – most is alkalmas lenne erre a sebességre, ám hiába a felújításra eltapsolt 121 milliárd, abból nem jutott az ehhez szükséges biztosítóberendezésekre, így az utasok legfeljebb azt érzékelik, hogy a szakaszon csendesebb a vonat. Az ugyanakkor nyitott kérdés, a jelenleg használt szerelvények alkalmasak-e az ilyen sebességű közlekedésre. Erről munkatársunk hiába érdeklődött a vasúttársaságnál, a kérdésre nem kapott választ.

A 100-as vonal fejlesztése ezzel még nem ért véget. Az Ebestől Apafáig tartó szakasz felújításának – benne a debreceni Nagyállomás átépítése – még nincs kivitelezője. Az pedig már most látszik, a teljes, tehát Ladánytól Apafáig tartó szakasz átépítése túllépi az erre szánt 121,7 milliárdos költségkeretet, ugyanis a Püspökladány és Ebes közötti felújítást 6 milliárd forinttal többért (75 milliárd) vállalta a nyertes konzorcium.

HBN–SZZSL


Virágzó társaság

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő közbeszerzésén négy pályázó indult. A nyertes az R-Kord és V-Híd konzorciuma lett. Az R-Kordnak 2013 óta tulajdonosa Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester, a miniszterelnök barátja. Azóta a cég sorra nyeri az állami beruházásokat. Részt vesznek a dél-balatoni vasút fejlesztésében (73 milliárd forint), a Szombathely-Zalaszentiván vonal villamosításában (14 milliárd). Pécs és Dombóvár között (2,5 milliárd) forgalomirányító, Esztergom és Budapest között biztosítóberendezéseket (7,6 milliárd) építenek – derül ki az atlatszo.hu gyűjtéséből. A cég növekedése elképesztő. A 2012 óta – tehát Mészáros belépése előtt – az 1,2 milliárdos árbevételét 2016-ra 17 milliárdra növelte, az adózott bevétele pedig 3,6 milliárd forint volt, ezt a polgármester-vállalkozó osztalékként vette ki.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés