Vastaps fogadta a donorokat Debrecenben

Akt.:
Tóth Imre a Pro Vita díj átvételekor
Tóth Imre a Pro Vita díj átvételekor - © Fotó: Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezete
Debrecen – Sokszoros, jubiláló véradókat köszöntötte a Debreceni Művelődési Központ Pódiumtermében november 27-én, a magyar véradók napján. A Magyar Vöröskereszt Debrecen Területi Szervezetének rendezvényén a donorok átvették az őket megillető kitüntetéseket.

– Harminc esztendeje, hogy a Magyar Vöröskereszt kezdeményezésére november 27. a magyar véradók napja lett. Az időpont-választáshoz az adta a motivációt, hogy 1954-ben ezen a napon adtak át állami kitüntetéseket sokszoros véradóknak és kiváló véradó-szervezőknek. Kitüntetett helyen áll Hajdú-Bihar megye az önkéntes véradás-szervezés történetében, hiszen itt indult be a térítésmentes donáció dr. Aszódi Lili, a Debreceni Regionális Vérellátó Központ alapító főorvosa kezdeményezésére – mondta dr. Kiss Sándor, Debrecen Megyei Jogú Város Egészségügyi és Szociális Bizottságának elnöke november 27-én, az Önzetlenség bajnokai című debreceni véradóünnepségen.

A tavalyi évhez hasonlóan idén is meghívták a környék huszonegy településéről a huszonötszörös, vagy ennél is magasabb véradásszámmal rendelkező donorokat, összesen 241 kitüntetettet. Közülük öten legalább százszoros véradók: Kiss Sándor (százszoros), Belinszki János Tibor (százhúszszoros), valamint Zoványi István Zsolt, Fenyvesi Zoltán és Szabó István (százharmincszoros). Összesen 526 kerek véradásszámú (tízszeres és afeletti) donort ünnepelnek idén a területen.

Ugyanezen a napon Budapesten a központi véradóünnepségen Pro Vita díjat kapott Tóth Imre, százharmincszoros hajdúböszörményi véradó, akire a városban ikonként tekintenek véradótársai. Ő maga kötelességének érzi a véradást.

Véradómozgalomért Ezüst Emlékérmet vett át Katona Jánosné, aki huszonöt éve szervezi, igazgatja a véradásokat önzetlenül és önfeláldozó módon Nyíracsádon.

Katona Jánosnét is köszöntötték | Fotó: Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezete

Újra kiérdemelte a Véradóbarát Munkahely elismerést a Hungarospa Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő és Egészségturisztikai Zrt., ahol 1973 óta évente négy alkalommal beütemezett véradást tartanak. A vezetőség a véradáson részt vevő dolgozóknak szabadnapot, év végén pénzjutalmat ad. Először nyolc éve, 2010-ben nyerték el az elismerést. Az idei elismerő címet a vállalat vezérigazgatója, Czeglédi Gyula vette át a budapesti rendezvényen.

Véradó Mozgalom Támogatói Oklevelet kapott a Balmazújvárosi Közszolgálati Havilap. Képviselője a Balmazújváros Területi Szervezet véradóünnepségén vette át a dokumentumot. A médium 2000-es újraindulása óta szoros kapcsolatot ápol a Magyar Vöröskereszt Balmazújváros Területi Szervezetével. Térítésmentesen jelentetik meg a véradás hirdetéseket, rendszeresen keresik meg a szervezetet, és annak rendezvényein is megjelennek, hogy vöröskeresztes információkat közöljenek a lakossággal.

Látszott minden arcon a büszkeség a kitüntetés átvételekor, látszott, hogy szívből tették, ami tettek.”

– mondta Dr. Lakatos Zoltán megyei elnök, aki az országos ünnepségről visszaérkezve jött el üdvözölni a debreceni a véradókat a DMK Belvárosi Közösségi Házába. – Idén operáción estem át, vérre volt szükség, s nyomban volt elegendő vérkészítmény. Önök között ül valószínűleg az az ember, aki segített nekem. Köszönöm! – fűzte hozzá.

Szalai Ferenc Lászlóné fogadja a gratulációt | Fotó: Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezete

Szalai Ferenc Lászlóné kilencvenszeres jubilálóként vette át kitüntetését. Ő a 2018-as év legmagasabb véradásszámmal kitüntetett nődonorja a területen. Más módon is szolgálja a közérdekű ügyet: véradószervező Létavértesen.

– Gyertek utánam, ne előttem! – mondom a fiataloknak – Donor vagyok, s higgyétek el, a véradás nagyon jó arra, hogy rendszeresen ellenőrizzék az egészségi állapototokat! – idézte a szavakat, amivel a fiatalokat szokta megszólítani. Közben több fiatal kitüntetett odajött, hogy köszönjön Szalai Ferenc Lászlónének. Köztük Mihók János hatvanszoros jubiláló donor is, aki elmondta, hogy ő édesapja példájára kezdett el vért adni. A minta nagy erejű. – Többeket az édesanyja, édesapja hozott el először a véradásainkra – jegyezte meg a létavértesi véradószervező. – Ma a területi ünnepségen mind láthattuk, hogy a Hajdúhadházról érkező Balogh-családnak három tagját is a kitüntették.

– Büszkék lehetünk arra, hogy hazánkban sok évtizedes hagyománya van a térítésmentes véradásnak. Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének, a WHO-nak célja, hogy minden országban így működjön a vérellátás. Jelenleg mintegy harminc országban valósult meg a cél, negyven másikban még mindig családi alapon vagy fizetett módon elégítik ki az egészségügy vérigényét– hangsúlyozta Dr. Kiss Sándor. Minden donornak kifejezte a Magyar Vöröskereszt Debrecen Területi Szervezetének köszönetét és háláját Dr. Sutka Sándor alelnök.

Vidám, nevettető műsorral készültek idén a szervezők: Fekete Dávid élőszavas népi mesemondó lépett színpadra, majd a kitüntetések átadása következett. Közel százhúsz jubiláló vette át az elismerő dokumentumokat és az ajándékot Ujvárosy Andrásné megyei igazgatótól, dr. Kiss Sándor elnöktől és dr. Sutka Sándor alelnöktől, majd a véradószervezőket is köszöntötték. Az ünnepség után a különteremben állófogadásra invitálták a véradókat, akik szívesen beszéltek donorságukról, első véradásukról.

A díjak kiosztása közben rövid szünetet tartott Bognár Péterné területi vezető:

– Nemrégiben szomorú hírt kaptunk. Elhunyt dr. Aszódi Lili, a Regionális Vérellátó Központ alapító főorvosa, az önkéntes véradás kezdeményezője. Szeretettel emlékezünk rá. Néhány éve Svájcból írt szívhez szóló levelet a Hajdú-Bihar megyei véradóknak.

Idézzük a főorvosnő akkori, de örök érvényű szavait:

Sok országot megjártam, de mindenütt alkalmam volt találkozni a véradókkal is, akiket hasonló érzések vezettek a véradók nagy táborába, mint Önöket…

Tulajdonképpen minden nap érezni kell a véradóknak, hogy mindig Véradónap van, és ez az évi véradónap csak alkalom arra, hogy együtt legyünk és körülvegyük Önöket megbecsülésünkkel, szeretetünkkel, hálánkkal, hogy tudja mindenki, olyat cselekszenek, ami a legszebb önzetlen emberi cselekedet és amit csak ember tud a másik embernek nyújtani.

Amikor ez év (2011*) május 8-án munkásságomért a Magyar Vöröskereszt Csillagrendjével tüntettek ki, úgy éreztem, hogy ez minden Debrecen városi és Hajdú-Bihar megyei véradónak is szól. Ezért ennek a csillagnak és a többi milliónyi csillagnak egy-egy sugarát szeretném minden egyes véradónak átnyújtani. Boldogságot, békét, egészséget kívánok Mindnyájuknak!

*megjegyzés: Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezete