Helyi közélet

2012.08.17. 10:21

Nyári tábort szerveznek Magyarhomorogon

A tanév végén a magyarhomorogi pedagógusok Amberboyné Ignácz Irma igazgatóhelyettes vezetésével elhatározták, hogy tábort szerveznek a településen.

A tanév végén a magyarhomorogi pedagógusok Amberboyné Ignácz Irma igazgatóhelyettes vezetésével elhatározták, hogy tábort szerveznek a településen.

Komádi, Körösnagyharsány és Magyarhomorog településekről harminc fő jelentkezett.

Az igen változatos programot úgy állították össze, hogy a gyermekek megismerjék Magyarhomorog és a környéken lévő települések nevezetességeit.

Ellátogattak eddig Körmösdpusztára az ottani Állatparkba. A település melletti erdőben növényeket, állatokat ismertek fel. Egész napos kerékpártúrát szerveztek Biharugrára. Berettyóújfaluban a strandon több mint egy fél napot töltöttek.

Kerékpáros kirándulást tettek a közeli Körösszegapátiba. Ott megtekintették az iskolát, annak könyvtárát, a református templom mennyezetének festett kazettáit és a község központjában lévő szép parkot.

A kirándulás sorozatot azzal fejezik be, hogy autóbusszal Szarvasra utaznak, megtekintik az Arborétumot, valamint Gyula városában a Minden Magyarok Fesztiváljára látogatnak el.

Amikor pedig Magyarhomorog településen tartózkodnak játékos vetélkedőn vesznek részt a helyi könyvtárban és a szabadidő parkban.

Üvegfestést, díszgyertya készítést tanulnak. Főznek, a hímzés, horgolás, kötés fogásait tanulják és gyakorolják lányok és fiúk közösen.

A tanulók kívánságára wellness délelőtt keretében a sminkelés, fodrászat, gyógytorna alapfogásaival ismerkednek. Végül pedig discót szerveznek a maguk szórakoztatására, ahová meghívják a településen lévő iskolatársaikat is.

Amberboyné Ignácz Irma lapunknak elmondta, hogy a gyermekek nagyon jól érzik magukat a táborban.

(A tábor időtartalma: augusztus 6-tól 20-ig)

Vmirjáncki József

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában