Vasárnapi pihenőnap – Az előzetes szakmai egyeztetéseket hiányolja a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete

Akt.:
Illusztráció
Illusztráció - © Fotó: Getty Images
Budapest – Előzetes szakmai egyeztetéseket hiányol a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete, amelynek elnöke szerint a vasárnapi nyitvatartásról szóló törvényjavaslat benyújtásánál ismét csak politikai megfontolásokat vett figyelembe a kormány.

Sáling József az MTI-nek kifejtette: rengeteg kérdést kellene tisztázni, egyebek mellett a kiskereskedelmi szektor jelentős munkaerőhiánnyal küzd, ami a rendelet hatására – a cégek azonnali kinyitásával – tovább növekedhet. A létszámhiány miatt a munkavállalók túlterheltek, akik emellett az alacsony béreket és az erőteljes fluktuációt is kifogásolják.

A vasárnapi nyitvatartás visszavezetését tisztességes alkalmazotti létszám esetén, valamint akkor támogatja a KASZ, ha kifizetik a megfelelő pótlékokat. Amennyiben a törvényjavaslatot elfogadják, az eredeti állapot állna vissza, amely szerint a vasárnapi munkáért fizetendő pótlék csak 50 százalék, ami nyilvánvalóan kevés, csupán 2-3 ezer forint alkalmanként, a pihenőnapon dolgozókat tisztességesen meg kell fizetni – hangsúlyozta az elnök. A KASZ által megismert javaslat szerint a munka törvénykönyvét is módosítják, pedig korábban arról volt szó, hogy erről is egyeztetés lesz.

Hozzátette: ezen felül vannak olyan munkakörök – például az éjszakai munkavégzés – amelyek a vasárnapi boltzárral megszűntek és vissza kellene állítani. Továbbá több helyen emelték a béreket, ugyanakkor mivel nem volt bekalkulálva a nyitvatartás visszaállítása, nem tudni mi történik majd.

Sáling József megjegyezte: pénteken még azt ígérte a miniszterelnök, hogy egyeztet a szakszervezetekkel. Ezzel szemben úgy tűnik, a fő szempont az volt, hogy sokkszerűen elintézzék a vasárnapot, nem érdekes mi lesz az érintett 100 ezer emberrel – mondta.

– MTI –








hirdetés