Várva várt vircsaft

Várva várt vircsaft
A távközlési illetve telekommunikációs szektor évi 61 milliárd forintot, az energetikai szektor évente 70 milliárdot, a kereskedelmi áruházláncok 30 milliárdot fizetnek be három esztendőn át – jelentette be szerdán a miniszterelnök. Szőke Tímea jegyzete

Ez már igen, zene a nép füleinek, fizessenek a multik, akiket egyébként se szeretünk, ráadásul a válság közepén is vastagon nyereségesek voltak. A kormány intézményesített, jogszabályokkal felfegyverkezett Robin Hood-ként visszaveszi, amit a gazdag cégek a szegény emberektől vettek el (legalábbis egy részét).

Nem nélkülözi a logikát az ötlet, hiszen nekik van pénzük, az államnak meg nincs, pedig utóbbinak jelen körülmények között  sokkal nagyobb szüksége van rá, akkor is, ha ez a multik szemszögéből máshogy néz ki. Attól nemigen kell félni, hogy az E-on feltekercseli a villanyvezetékeit, hogy odébbálljon velük Pakisztán vagy Alsó-Kirgizisztán felé, és valószínűleg a Tesco sem hagy itt kiürített áruházakat az enyészetnek.

Kényszerpályán vagyunk, lyukas csónakban evezünk, az övünk már belepréselte a gerincünk mintáját a hasfalunkba. Majd elválik, mire jó az extraadó, de az vessen követ a kormányra, aki nem próbálkozott volna vele.

-Szőke Tímea-

timea.szoke@inform.hu

Újabb válságadókat vezet be a kormány