Vártúrára invitálja a Napló

Akt.:
Vártúrára invitálja a Napló
Vadregényes tájakra utazhat velünk, fedezze fel Ön is Boldogkőváralja, Regéc, Szerencs és Vizsoly látványosságait!

Program: a kora reggeli, debreceni indulást követően a Hegyalja kapujának számító Szerencsre érkezünk, a város központjában megtekintjük a hangulatos parkkal övezett, késő reneszánsz stílusú impozáns Rákóczi-várat, mely Borsod-Abaúj-Zemplén megye legfiatalabb vára. Következő állomásunk Boldogkőváralja: a Zempléni-hegység festői környezetében fekvő Boldogkői vár nagyszerű élményekkel: kóborlovagok párbaj bemutatójával, és jelmezes tárlatvezetéssel várja látogatóit. Továbbutazunk Vizsolyba, ahol a református templomban megtekintjük az első teljes, magyar nyelvű biblia egy eredeti példányát, valamint egy interaktív nyomtatástörténeti kiállításon is részt veszünk, ahol átélhetjük a hatalmas műremek megszületésének körülményeit, a fordítástól egészen a nyomtatásig. Ebéd után Regécre indulunk. A Regéci vár vadregényes romjai, valamint a csodálatos körpanoráma lenyűgöznek minden látogatót. A 8-10 méter magas, vaskos falak, boltívek között sétálgatva betekintést kapunk a jelenleg zajló turisztikai fejlesztésbe is. Időpont: 07. 18. Részvételi díj: Ár: 7 990 Ft/fő (belépőkkel együtt) Foglalás és fizetési határidő: 2015. július 13. Szervező: Expert-Holiday Utazási Iroda, Miskolc, Kazinczy u. 3., 46/780-450 (H-P 09.30-18.00.), bankszámlaszám: 10918001-00000117-51320000, info@expertholiday.huwww.megbizhatoutak.hu. Eng. szám: U-001257, adószám: 23314823-2-05. További információkat a Napló ügyfélszolgálatán (Debrecen, Dósa nádor tér 10.) is kérhet. A részvételi díj tartalmazza: az utazás, az ebéd, a belépők költségét és a csoportkísérő díját. A díj nem tartalmazza: az italfogyasztást az ebéd mellé. A buszt a meghirdetett részvételi díjjal minimum 35 fő jelentkezése esetén indítjuk. A rajtunk kívülálló körülmények miatti programváltoztatás jogát fenntartjuk.

Címkék: , ,






hirdetés