Várhatóan jövő év májusától működik az egész országra kiterjedő jégkármérséklő rendszer

Budapest – Várhatóan jövő év májusától működik az egész országra kiterjedő talajgenerátoros jégkármérséklő rendszer, jelenleg ugyanis még csak Baranya, Somogy és Tolna megyében működik ilyen rendszer – közölte a Nemzeti Agárgazdasági Kamara (NAK) elnöke az M1 aktuális csatorna kedd reggeli hírfolyamában.

Győrffy Balázs elmondta: a rendszer fejlesztésére egyedüliként a NAK pályázott, ennek alapján az agrárkamara működteti majd várhatóan az országos jégkármérséklő rendszert. A pályázat eredménye legkésőbb június végére várható. A rendszer úgy működik, hogy az ország területét felosztják egy 10-szer 10 kilométeres négyzethálós területre, a metszéspontokban helyeznek el jégesőelhárító talajgenerátorokat, ebből 984 működik majd a rendszerben.

Ez utóbbi szerkezetekkel biztosítható az esetleges jégeső okozta károk mérséklése nemcsak a mezőgazdaságban, hanem például a gépkocsik és az épületek esetében is. A jégesőelhárítás során a talajfelszínen működő generátorokkal ezüstjodid kristályokat gyártanak, ezeket juttatják nagy koncentrációban a jégszemek kialakulását megelőzően a zivatarfelhőkbe. Így – több jégszem keletkezik – és mérsékelhető az esetleges kártétel.

A kárelhárítás a gazdálkodók számára ingyenes lesz. A költségeket – ami előreláthatólag évente mintegy 1,5 milliárd forintra rúg majd – a Kárenyhítési Alapból finanszírozzák. A mostani beruházás összköltsége pedig mintegy 1,8 milliárd forint. Mindennek nyomán pedig évente mintegy 50 milliárd forint termelési értéket lehet megóvni a mezőgazdaságban – mondta a NAK elnöke.

– MTI –








hirdetés