Várhatóan az ősszel már minden megyében lesz roma platform

Budapest – A már meglévő három megyei roma platform mellett várhatóan ősszel az összes megyében megalakulnak a felzárkózást segítő, helyi problémákra választ kínáló konzultatív testületek – nyilatkozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára kedden az MTI-nek.

Langerné Victor Katalin nagyon fontosnak nevezte, hogy az országos fórum mellett a megyékben is létrejöjjenek egyeztető fórumok, s azokba
minden olyan szereplőt be kell vonni, akiknek a felzárkózásban feladata és felelőssége van. A testületben helyet kapnak roma képviselők, kormányzati, helyi önkormányzati szereplők, egyházi és civil szervezetek, valamint intézmények képviselői.

A fórumok feladata, hogy konzultáció révén a helyi problémákra helyi válaszokat adjanak – mondta.

Langerné Victor Katalin közölte, másfél éve indult a kezdeményezés, ennek folytatását egy európai uniós fejlesztési program biztosítja majd. Arra szolgál, hogy minden megye létre tudja hozni saját roma platformját. A testületektől elvárják, hogy közösen tegyenek megoldási javaslatot a helyi problémákra. Így a hétköznapi – például a több települést érintő oktatási vagy egészségügyi – szolgáltatásokat sokkal hatékonyabban lehetne megszervezni, valamint a pályázatokkal kapcsolatos információk eljuthatnak az érintettekhez – tette hozzá.

Langerné Victor Katalin elmondta, már vannak jó példák, és nagyon fontosnak nevezte, hogy ezeket az emberek megismerjék.

– MTI –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdetés