Varga Miklós ezüstöt, Nagy Bence bronzot szerzett a Bocskain

Akt.:
Nagy Bence
Nagy Bence - © Fotó: Koppányi Szabolcs
Debrecen – Hajdú-Bihar megye négy bokszolója vett részt a 60. Bocskai István Nemzetköz Ökölvívó Emlékversenyen. Közülük a hajdúsámsoni Varga Miklós ezüstéremig, a debreceni Nagy Bence bronzig jutott. A legeredményesebb csapata Nagy Britanniának volt – Magyarország a második lett a nemzetek rangsorában 3 arannyal, 1 ezüsttel és 3 bronzéremmel a tarsolyban.

Régóta látott erős bokszmezőny gyűlt össze Debrecenben 2016. február 3-6. között. Megyénket három fiatal és egy rutinos bunyós képviselte.

A tavaly még ifjúsági korú DVSC-s, Kovács Dávid (trénere Salánki László), belekóstolt az 56 kilós ökölvívók felnőtt életébe, ám nem tudta azt hozni, amit tud, így számára a tapasztalatszerzés maradt, ám ismerve a tehetséges hajdúhadházi öklöző kvalitásait, ezt a Bocskai-versenyt vélhetően csak belépőnek szánta, és hallunk még róla a jövőben.

A másik újonc, a hajdúsámsoni HISE kötelékébe tartozó Siroki János ugyanebben a súlycsoportban vitézkedett – hasonló sikerrel, mint Kovács. Edzője, Salánki Zoltán szerint megszeppent kicsit a rangos torna hangulatától, s ezért nem tudta azt nyújtani, amire képes, így nála is az volt a legfontosabb, hogy legalább túlesett a tűzkeresztségen.

A két érmesünk azonban már sokkal jobban teljesített. A DVSC-s Nagy Bence a tavalyi Bocskain elért ezüstérme után ezúttal a dobogó harmadik fokára lépett fel. Nagyjából ennyi volt benne, sőt, ezt is nagy nehézségek árán tudta véghezvinni. A még csak 21 éves tehetséges nehézsúlyú bunyós a selejtezőbeli sikere után az elődöntő során egy kőkemény hollandtól szenvedett szoros vereséget, ám trénere, Hutai László szerint előrelépésként könyvelhetjük el Nagynál, hogy egyre harciasabb és harapósabb, ami a nagy kihívások idején még sokat érhet számára.


Varga Miklós Varga Miklós ©

Hajdú-Bihar megye egyetlen döntőbe jutott bokszolója a HISE 60 kilós klasszisa, Varga Miklós volt. Az ő útja a fináléig csupa nehéz mérkőzéssel volt tarkítva, ám pontos, összeszedett bunyóval hozta azokat. Az aranycsatában egyértelműen addigi legerősebb riválisát kapta Varga. A grúz Otar Eranosyan magabiztossága sugárzott arcáról, taktikája pedig leginkább a fizikai erőre épült. A nemzetközi szinten ismert Varga ellen azt vetette be a grúz sportoló, amit az elődöntőben már a horvát ellenfél is próbált – kevesebb sikerrel -, magyarán, hogy folyamatos közelharcra, sőt, olykor dulakodásra kényszeríti a képzettebb hajdúsámsoniak kétszeres Eb-bronzérmesét, ez ugyanis nem fekszik Vargának. Miki vette a lapot, és megpróbálta megtalálni ennek a harcmodornak az ellenszerét, ám saját bevallása szerint sem jöttek be a felütései, a leforgásait és onnan a visszaütéseket pedig ritkán tudta kivitelezni. Az egyenesekkel viszont jól operált Varga, sőt, voltak a másik testén, fején szépen ülő sorozatai is, ám a soha el nem fáradó grúz bunyóst ez sem állította meg végleg. Az első menet visszafogottra sikeredett, majd egy húzós második és egy fergeteges harmadik következett. A közönséget is álló tapsra ragadtató csata végére a két bokszoló egyaránt kiadott magából mindent, a pontozók pedig 2-1-re a grúzt hozták kis győztesként.


Varga Miklós Varga Miklós ©

Máté Attila edző kijelentette, hogy teljesen elégedett tanítványával, mivel, ha a pontozók ekként döntöttek, akkor elfogadja azt, de így ki lehet kapni. Varga Miklós hozzátette még, hogy a fő célja 2016-ban a riói olimpiára szóló kvalifikáció megszerzése, amire van esélye még tavasszal. Ezért ezen az úton egy fontos állomás volt a februári Bocskai-emlékverseny, de a kvalifikációért kell mindent megtennie és akkor csúcsformában lennie.

A többi “magyaros” döntőről szólva: Varga mellett Bacskai vívta a nap mérkőzését szombaton, aki változatos módon bokszolva oktatta török riválisát – régen láttunk ilyen tanári bunyót. Nyéki szintén dominált a maga döntőjében, míg Sávoly, aki az első körtől kezdve csak kiélezett, szoros meccseket vívott, a döntőben is kibrusztolta a diadalt a maga számára. A magyar aranyérmesek névsora: Nyéki Georgian (64 kg, Győr), Bacskai Balázs (69 kg, Vasas) és Sávoly Gergő (91 kg, MTK).

– Koppányi Szabolcs –



Sporthírek






hirdetés