Varga: Kelet-Közép-Európa az unió egyik leggyorsabban növekvő régiója

Budapest – A kelet-közép-európai régió gazdasági növekedése jóval az uniós átlag felett alakul, a térség a következő években is az európai növekedés motorja lehet – hangsúlyozta Varga Mihály az uniós pénzügyminiszterek luxembourgi értekezletén.

A Pénzügyminisztérium kedden az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az Ecofin ülésén egyeztettek a pénzmosás elleni felügyeletközi együttműködésről is, illetve a pénzügyminiszterek megállapodása alapján csökkenhet az e-könyvek áfája is.

Az Európai Unó országainak növekedési kilátásai összességében kedvezőek, mind az idei, mind a következő évben két százalék feletti növekedés várható, Kelet-Közép-Európa pedig az unió egyik leggyorsabban fejlődő régiója – mondta el a tárcavezető kiemelve, hogy Magyarország 4,8 százalékos gazdasági növekedést ért el a legutóbbi adatok szerint.

Varga Mihály arra is felhívta a figyelmet, hogy a 28 uniós ország első féléves teljesítménye, ha minimálisan is, de elmaradt a várakozásoktól, és amennyiben a kereskedelmi ellentétek nem rendeződnek az Egyesült Államokkal, úgy akár további lassulásra is lehet számítani. Mindemellett a brexit és az olajár emelkedése negatív kockázatot jelenthet a növekedésre – áll a közleményben.

A pénzügyminiszter kifejtette azt is, hogy Magyarország támogatja a pénzmosás elleni felügyeletek közötti együttműködés megerősítését, megjegyezve: az Európai Bankhatóság megerősítését célzó törekvések ugyanakkor túlterjeszkedésük miatt aggályosak.

Mint fogalmazott: Magyarország nem tud támogatni olyan javaslatokat, amelyek lehetővé tennék, hogy az uniós bankhatóság a tagállami felügyeletek feje felett hozzon döntést a nemzeti hatáskörbe tartozó pénzintézetek működéséről.

Az ülésen felmerülő áfa-szabályokat érintő kérdések közül Varga Mihály kiemelte, hogy az elektronikus kiadványok hamarosan éppúgy adózhatnak kedvezményes áfakulccsal, mint a hagyományos könyvek.

A közlemény szerint a pénzügyminiszterek találkozóján pont került az adócsalás elleni küzdelem egyik eszközének, az általános fordított áfa bevezetésének a kérdésére is, amelynek lényege, hogy az eladó helyett a vevő fizeti be az áfát a költségvetésbe.

A fordított adózás általánossá tételére vonatkozó javaslatot Magyarország támogatta – jelentette ki a tárcavezető, de kiemelte, hogy Magyarország a gazdaságfehérítésben a fordított adózásnál célzottabb, hatékonyabb intézkedéseket vezetett be, így például a bevétel-eltitkolással szemben az online pénztárgépet, az áruk fiktív utaztatásával szemben az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszert (ekáer), valamint idén július 1-jétől az online számlázást.

– MTI –