Kultúra

2013.06.18. 17:53

Húsz év után új lemezzel jelentkezik az Európa Kiadó

Budapest, 2013. június 18., kedd (MTI) - Húsz év elteltével, Annak is kell címmel készített ismét lemezt a nyolcvanas évek kultikus underground zenekara, az Európa Kiadó, amely pénteken a Millenárison a Világveleje Fesztivál keretében mutatja be a friss szerzeményeket.

Budapest, 2013. június 18., kedd (MTI) - Húsz év elteltével, Annak is kell címmel készített ismét lemezt a nyolcvanas évek kultikus underground zenekara, az Európa Kiadó, amely pénteken a Millenárison a Világveleje Fesztivál keretében mutatja be a friss szerzeményeket.

A 32 évvel ezelőtt feloszlott URH egyik utódzenekaraként alakult Európa Kiadó vezetője az MTI-nek elmondta: bő egy éve fogalmazódtak meg benne az új számötletek, és nem kis nehézségek árán rakta össze az első, tavaly már játszott, Nem látta senki című dalt.

A most megjelenő albumon hat új szám szerepel, kiegészítve az 1982-ben írt Három Judit, négy Zsuzsa című dal aktuális verziójával. A felvételen az előző felállásból már nem szerepel az Ausztráliában élő basszusgitáros, Kiss László és a billentyűs Varga Orsolya.

"Lacival már az elmúlt években sem volt könnyű összehozni az egy hónap intenzív próbálást követő koncerteket, az új számok elkészítése, felvétele, koncerteztetése ennél sokkal hosszabb folyamat, erre nem találtunk megoldást. Orsival is elváltak útjaink, helyettük érkezett a billentyűs-hegedűs-trombitás Darvas Benedek a Vasárnapi Gyerekek zenekarból, őt régóta figyeltem. Az új basszusgitáros Fülöp Bence lett, aki Leó fiam ajánlására került képbe. Összerázódtunk, az eddigi koncerteken gördülékenyen ment minden" - idézte fel a változásokat Menyhárt Jenő, hozzátéve: a CD utómunkálatai még tartanak, de egy hónapon belül kapható lesz.

Az utóbbi évtizedekben rendszertelenül összeálló-koncertező együttes frontembere négy éve él ismét Magyarországon, miután 1994-ben az Egyesült Államokba költözött.

"New Yorkban környezetvédelemmel foglalkoztam a Greenpeace aktivistájaként, ami a zenéhez hasonlóan teljes koncentrációt kíván. Számomra is kérdés, mennyire számoltam fel a kinti életemet, ezért akarok ősszel újra kimenni, hogy ezt leleltárazzam. Félek, hogy sokkal inkább, mint amennyire szerettem volna. Egy négy hónapos új-zélandi greenpeace-es kitérőt leszámítva 2009 óta élek ismét Magyarországon, előtte 12-13 évig alig beszéltem magyarul, ezalatt nagyon megváltozott a nyelv, bejött a komputer, az internet, a mobiltelefon, más a politikai nyelvezet és a szleng. Korában nem lett volna reális magyarul dalszövegeket írnom, nem is érzékeltem ezt a környezetet" - fejtette ki.

Ami a folytatást illeti, most október végéig koncertezik a zenekar, akkor Menyhárt visszamegy Amerikába. Az Európa Kiadó működtetését, intenzitását továbbra is úgy szeretné fenntartani, hogy időnként eltávolodik tőle, emellett más tervek is vannak a fejében, a szünetek pedig feltöltik az újabb "kiadós" időszakra.

Az énekes-gitáros elmondta: nem tudja, fog-e New Yorkban zenélni. Korábban sokat dolgozott kint stúdiókban, biztosan felkeresi régen látott zenész barátait, de nem sejti, mit talál ott. Saját bevallása szerint szívesen foglalkozna ismét rádiózással, de ahhoz is hosszú, nyugodt időszakokra van szükség, mert "nem illik egy hónap után abbahagyni egy műsort". A Greenpeace-szel nem sok összeköttetése maradt, néhány éve volt szó róla, hogy ismét bekapcsolódik a szervezet amerikai munkájába, ám akkor egy súlyos agyrázkódással járó sportbaleset itthon tartotta.

"Nehéz a hosszú távú terveimről beszélni, nem tudom megígérni, hogy évente rendszeresen látható-hallható lesz a zenekar. Amerikában van egy kamaszodó fiam, ráadásul New York nagyon jelen idejű hely, tovább tart a belerázódás, mint mondjuk Budapesten" - hangsúlyozta Menyhárt Jenő.

A Világveleje Fesztivál pénteki műsora 20 órakor kezdődik a Millenárison az Ági és Fiúk fellépésével, amely Kontroll alatt címmel Kontroll Csoport-dalokat ad elő vendégművészek közreműködésével. Ezután lép színpadra az Európa Kiadó, immár a Menyhárt Jenő (gitár, ének), Másik János (billentyűk), Kirschner Péter (gitár), Gyenge Lajos (dob), Darvas Benedek (billentyűk, hegedű, trombita), Fülöp Bence (basszusgitár) felállásban.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!