„Van értelme mindent feltenni egy lapra”

Az imidzs fontosságát jól mutatja az Írók öltönyben című kötethez készült fotósorozat is
Az imidzs fontosságát jól mutatja az Írók öltönyben című kötethez készült fotósorozat is - © Fotó: Bach Máté
Debrecen – Áfra János szerint egyfajta fiatal irodalmi robbanásnak lehetünk tanúi. Interjúnk a költő, szerkesztő, műkritikussal.

Ha a fiatal generációt vesszük, Áfra János egyértelműen a kelet-magyarországi irodalmi, szellemi élet egyik fontos alakítója, hiszen költészete mellett szervezői tevékenysége is meghatározó. Többek között erről, pályára lépésének hátteréről, legújabb kötetéről, a közelmúltban megjelent Két akaratról is kérdeztük őt.

Bár készültek már Önnel interjúk, a családi hátteréről nem sokat lehet tudni.

Áfra János: Munkáscsaládba születtem, édesanyám varrónőként, édesapám esztergályosként dolgozott. Aztán sajnos tanúja voltam, ahogyan apám a rák elleni küzdelemben leépült és hét éves koromban meghalt. Később anyám is betegeskedni kezdett, s az agyvérzése után, 13 éves koromban hirtelen meg kellett tanulnom megállni a saját lábamon, közben figyelve, hogy ő se hagyja el magát. A gimnázium elején még csak nyári munkákat vállaltam, aztán az iskola mellett is dolgozni kezdtem a megélhetésért.

Mi indította arra, hogy elkezdjen írni?

Áfra János: Az írást éppen azért kezdhettem el tízéves korom körül, hogy feldolgozzam, jobban megértsem a saját helyzetem, de semmit sem tudtam az irodalomról, egy évtizeden át önterápiaként használtam csak. A középiskola után kerültem Debrecenbe, ahol elkezdtem cikkeket publikálni, főleg kiállításokról írtam, aztán rendezvények szervezésében is részt vettem, közben egyre több kortárs alkotó munkáit ismertem meg. Amikor már úgy tűnt, több is lehet az írás, mint személyes ügy, rituálisan elégettem az első tíz év termését. Úgy éreztem, a kontrollálatlan érzelmi kiáradásokat nem szívesen látnám viszont később. Szerencsés voltam, mert sok inspiráló ember vett körül az egyetemi évek alatt, akiknek a hatására késztetést éreztem a fejlődésre. Ha az ember tudja, mit akar és hajlandó megdolgozni érte, van értelme mindent feltenni egy lapra. És azt remélem, hogy amit csinálok, talán másoknak is segíthet szavakat találni a saját élményeik megértéséhez.

Fotó: Matey István Fotó: Matey István ©

A hajdúböszörményi diákévek, a nehéz körülmények után egyenes út vezetett Debrecenbe és az egyetemre?

Áfra János: Először pszichológia szakra jelentkeztem, de nem vettek fel, így a Medgyessy Ferenc Gimnázium festő képzésére mentem tovább. Sokat profitáltam ebből a kitérőből, mert magas színvonalú képzés folyik ott. A következő évben már csak a Debreceni Egyetem magyar szakára jelentkeztem, s a festő szak második évével párhuzamosan kezdtem el a magyart, amihez egy évvel később a filozófiát is felvettem minornak, mindkét szakon szabad teret hagytak az önálló gondolataink kibontására is – leginkább ez hiányzott nekem az alap- és középfokú oktatásból, ami miatt végig közepes tanuló voltam. Ehhez képest az egyetemet évfolyamelsőként zártam.

Első verseskönyve, a Glaukóma végül 2012-ben jelent meg.

Áfra János: Hamar összeállt egy kötetnyi anyag, de szerencsére nem próbáltam kiadni. Évekkel később, miután már rendszeresen jelentek meg verseim irodalmi lapokban, és tudtam, mit akarok megfogalmazni, a JAK-füzetek akkori szerkesztői elkérték a kéziratomat. 25 éves voltam, mikor a Glaukóma megjelent, és szerencsére komolyabb szakmai figyelmet kapott, mint amit remélhettem. A versek beszélői különbözőek, más-más nézőpontokat képviselnek, de ugyanazon karakterrel való kapcsolatukról fogalmaznak meg dolgokat. Ez a központi alak persze nem egészen független tőlem. A családi nehézségeket, párkapcsolati tapasztalatokat, betegségeket, életem fordulópontjait próbáltam feldolgozni mások nézőpontjából. Bár monológokról van szó, mégis összeáll a könyv egy mozaikos egésszé. A zöld hályog jelentésű kötetcím arra is utal, hogy csak részlegesen férhetünk hozzá egymás tapasztalataihoz. Éppúgy szűrőn át látom mások tapasztalatait, ha szerepverset írok, mint a szövegek olvasója. A történetek igazságai mindig relatívak.

A második kötet, a Két akarat pedig a közelmúltban, a könyvhétre időzítve jelent meg. Mit takar a cím, itt milyen koncepció mentén állt össze a mű?

Áfra János: A Két akarat írásai mögött könnyebben azonosítható vagyok, vallomásosabb jellegűek a szövegek. Az elmúlt évtizedekben nem igazán volt divat szerelmes verses köteteket kiadni, én viszont kifejezetten párkapcsolati helyzeteket kezdtem megírni, azt is kérdéssé téve, hogy a családi minták miképpen határoznak meg minket a férfi-nő viszonyon belül. Például a szüleink révén más tempóban döntünk, más utakon jutunk el ugyanazokhoz a dolgokhoz, és a ritmuskülönbség elég is lehet, hogy egy kapcsolat tönkremenjen.

Van valami jelentése annak, hogy mindkét köteten gyerek szerepel a borítón?

Áfra János: A gyerekkor egy alap bármihez. A fiatalkori élményeken múlik, később hogyan döntünk, miképpen pozicionáljuk magunkat élethelyzetekben, s milyen módon építjük fel saját énképünket. A Glaukóma deformált csecsemőfeje a megfigyeléseink félrevezető voltára utal, a Két akarat borítóján lévő kisfiú pedig egy négyzetet és egy kört néz, ez a Bender-féle rajzteszt első ábrája, amely a gyerekek látás-mozgás összerendezésre való képességét méri.

Fotó: Matey István Fotó: Matey István ©

Az előbb említette, hogy manapság nem divat szerelmes verseket írni, miért van ez?

Áfra János: Talán azért, mert tizenévesen szinte mindenki ezt csinálja, s eleve nagy a hagyománya ennek a műfajnak, ám az utóbbi évtizedekben éppen ennek egyfajta ellentételezéseképp próbáltak olyan nyelvet találni a költők, amely nem köthető szorosan az egyénhez, igyekeztek leválasztani a szövegeket a szerző életútjáról. Viszont azt látom, hogy a fiatalok újra kezdenek komolyan érdeklődni a személyesebb megszólalásmód iránt. Különben is azt vallom, hogy a lírának adnia kell valami pluszt, ki kell fejeznie valami fontosat az életünkről. Lényeges, hogy a költészet ne veszítse el a kapcsolatot a lehetséges olvasókkal. Éppen ezért lehetnek népszerűek az olyan élő műfajok, mint a slam poetry vagy a verses-zenés fellépések, mert erre törekszenek.

Tervezi-e, hogy prózai műfajokban is megmutatja magát?

Áfra János: Igen, vannak ötleteim, de ezek távlati elképzelések. Leginkább regényben gondolkodom, ám úgy érzem, több időre és kevesebb napi elfoglaltsággal járó feladatra lenne szükségem, hogy a prózaírás folyamatát be tudjam építeni a mindennapjaimba. Írtam viszont egy drámát két éve A semmi nem késik címen, s a debreceni Színláz Társulat a tavalyi felolvasó színházi bemutató után idén júniusban színre is vitte, Lakó Zsigmond rendezésében.

Van ma egy költőnek imidzse?

Áfra János: Szerintem egyre inkább kell, hogy legyen. Az olvasóknak is fontos, hogy ne csak a szövegeken keresztül találkozzanak a szerzővel, hanem ismerjék meg, tudjanak róla és az eredményeiről, a közösségi oldalak erre a kapcsolattartásra jó lehetőséget adnak. Ugyanakkor az elsődleges mégis az, hogy a szerző által végzett munka és a szövegei is beazonosítható, sajátos világot képviseljenek.

Egyébként mi inspirálja, amikor verset ír?

Áfra János: Mindig időszakfüggő. Általában abból építkezem, ami éppen foglalkoztat, ami körülvesz. A következő könyvemben igyekszem majd tárgyilagosabban írni, témaköröket körüljárva, s ehhez utánajárás, előkészület is szükséges. Persze egy szöveg nem attól lesz jó, hogy mennyi háttérmunka van vele, mennyire tényszerű, de ha már amúgy is elolvasok bizonyos írásokat egy-egy engem érdeklő érdekességről, igyekszem a valós információkból építkezve szöveget írni ezek inspirációjára.

Fotó: Matey István Fotó: Matey István ©

Fontos a precízség?

Áfra János: Persze, de az élményszerűség az elsődleges, hogy mekkora egy mű kifejezőereje, esetleg mennyire tud kibillenteni a kényelmi helyzetünkből, új nézőpontokkal tágítva a horizontunkat. Van, hogy egy írás hamar elkészül, s elsőre kereknek tűnik, de ettől még érdemes utólag is alakítani rajta. Általában jobb is lesz tőle a szöveg, néha meg rosszabb.

Hozott-e bármiféle változást az életébe a Gérecz Attila-díj?

Áfra János: Nem igazán. Persze az elismerések mindig egy kicsit a figyelem középpontjába rántják az embert, de csalókák is lehetnek, hiszen a kuratórium ízlésén és így a szerencsén is múlik, ki a díjazott. Szerencsésnek érzem magam, hogy ezt tavaly nekem ítélték oda, ugyanakkor meglepett, mekkora sajtóvisszhangja volt. Ez részben annak tudható be, hogy bár egy kisebb állami kitüntetésről beszélünk, csak most kezd egyre nagyobb rangja lenni, mióta kétévente ítélik oda.

A lakásában álló állványon fognak még készülni Áfra-festmények?

Áfra János: Remélem, bár előbb legyen saját lakásom. Most azon gondolkodom, hogy szöveges képeket készítsek. Doktoranduszként különben is a kortárs képzőművészek azon munkáit vizsgálom, amelyek szövegeket is felhasználnak, persze gyakorlati szinten is foglalkoztat, hogyan lehet a képi és írott tartalmakat összekapcsolni. Például Gerber Pál és Csontó Lajos mesterei ennek.

Ír, tanul, szerkeszt, rendezvényeket szervez, kiállításokat nyit meg – hogy jut mindenre ideje?

Áfra János: Az írás az, amit éjszakára hagyok, a napjaimat leginkább az Alföld, a KULTer.hu, a prae.hu szerkesztése és a rendezvényszervezés tölti ki, a napi rutint a kiállításmegnyitók, fellépések törik meg, olyankor ezekhez igazítom a többi feladatot. Elég rugalmasan kezelem a mindennapokat, viszont kicsit nehezen engedem el magam, amíg nem vagyok kész a szerkesztenivalókkal. Már ha kész lehet lenni egyáltalán.

Szintén a könyvhéten jelent meg a KULTer.hu-hoz köthető R25 antológia, amelyet Ön szerkesztett. Erről mit kell tudni?

Áfra János: Ehhez a rendszerváltás huszonötödik évfordulója adta az apropót, amely alkalomból összeállítottam egy listát: erre tizenöt olyan szerző került fel, aki a rendszerváltás után született. Mindenkiről írtam egy kis pályaképet, illetve egy-egy alkotásukat is bemutattuk itt. A József Attila Kör kezdeményezésére készült el később az antológia, amihez kibővítettem a szerzők körét huszonöt főre. Próbáltam úgy válogatni, hogy az eddigi teljesítmény alapján legeredményesebbek szerepeljenek benne a verseikkel. Ezelőtt aligha volt olyan magyar nyelvű kötet, amely ennyire átfogóan próbálta volna lefedni egy fiatal generáció munkásságát, a teljes Kárpát-medencére nézve.

Milyennek látja most a helyi és az országos irodalmi életet például közösségi, offline és online megjelenések terén?

Áfra János: Annak ellenére, hogy anyagi szempontból biztosan nem éri meg ezt a pályát választani, sokan foglalkoznak irodalommal. Egyfajta fiatal irodalmi robbanásnak lehetünk tanúi, hiszen nagyon sok írótábor, íróműhely működik, számos irodalmi blog üzemel, vannak irodalomnépszerűsítő kezdeményezések – például a PoetVlog, ahol kortárs szerzők mondják el egy-egy szövegüket videóra –, a középiskolákban is egyre rendszeresebbek a kortárs szerzők meghívására épülő rendhagyó magyarórák. Olyan helyzetben vagyunk, amikor van lehetőség rá, hogy ne csak egy szűk réteg írjon egymásnak, hanem esély mutatkozik arra, hogy szélesebb olvasói körhöz is eljussanak a szövegek. A szakma keresi, hogyan szólítsa meg a fiatalokat, de ugyanakkor ez kétélű dolog, hisz amellett, hogy minél több embert szeretnénk elérni a szerzők, azt sem szabad figyelmen kívül hagyniuk, hogy a saját elképzelések valóra váljanak. Ennek a harmóniáját kell megteremteni.

– Vékony Zsolt –


Kipróbálta már magát, de…

– A DebreSlam eseményeinek szervezésében részt veszek, de szerzőként a slam poetry nem foglalkoztat, egyszer írtam slamszöveget, felkérésre. Nem érzem magam elég határozott előadónak, és talán odamondogatósabbnak is kellene lenni ehhez. Alapvetően más habitusú vagyok – válaszolta arra a felvetésünkre, hogy ha már kipróbálta magát a slam poetry műfajában, lesz-e folytatása? Hozzátette: ettől függetlenül törekszik a lámpaláz leküzdésére szélesebb közönség előtti szereplésekkel. – Most beindult egy együttműködés az Esti Kornél zenekaros Lázár Domokossal, s már a harmadik verses-zenés estünkön vagyunk túl. Emellett az idei Margó Fesztivál alkalmával részt vehettem a Rájátszás friss generációt felvonultató verses koncertjén, ahol szintén zenészek és szépírók dolgoznak együtt, valószínűleg ennek is lesz még folytatása. A magyar költészet napján bemutatott Rimetria projektben pedig az elektronikus zene, a tánc és a vizualitás egyenrangú társaként kaphattak szerepet a verseim – fejtette ki.

 

 

 








hirdetés