Van, amiben a sérültek az egészebbek

Akt.:
Idén a Dorcas Kempingben tartották a Damján-tábort
Idén a Dorcas Kempingben tartották a Damján-tábort - © Fotó: Matey István
Debrecen – Türelemre, nyitottságra és a kis dolgok értékelésére tanítanak.

Tomi azonnal kezet nyújt és a nevem kérdezi egy mosoly kíséretében, időm sincs tovább toporogni a Dorcas Kemping füves-poros bevezetőútján és merengeni azon, hogyan viselkedjek majd a többi száz értelmi sérülttel.

Új helyzetekben

– Nekik legalább annyira türelmesnek kell lenniük velünk, mint nekünk, hisz mi is hibázunk, ügyetlenkedünk a számunkra új helyzetekben, de elnézőek, együttműködőek – hangsúlyozta Túri Boglárka, aki negyedik éve segítő a Szent Damján Táborban, amelyet a héten tartanak Debrecenben. A kenderesi tanítónő kézműves foglalkozásokat vezet, illetve a résztvevőkkel együtt fest, falevéllenyomatokat készít, ragasztott újságkivágásokból rendez be egy rajzolt házat, vagy kreativitással küzdve le a korlátozott finommechanikai mozgások állította akadályokat, gyöngy helyett felszabdalt szívószálból fűz nyakéket. A segítséggel élőkkel töltött idő több ajándékot hordoz számára.

Az emlegetett egyre növekvő türelmén – amiből szerinte nagy hiány mutatkozik az emberek között – túl, már jobban értékeli az aprónak tűnő sikereket, például azt, ha egy kommunikálni képtelen, tolószékes gyerek rámosolyog. „Fel kell fognunk, hogy kevesebb eszközük van a kifejezésre, ám ezekkel olyan mértékű szeretetet adnak, amelyet csak ritkán tapasztalhatunk.”

Hamar alátámasztja az elhangzottakat Futár András, aki húzódozás nélkül, örömmel szalad hozzám, amikor nyilatkozatra kéri a csoportvezetője, majd elárulja, hogy nevéhez hűen a futás az egyik kedvenc sportja. A 31 éves solymári férfi kiemelte: a legjobb dolog számára, hogy a barátaival lehet.

– Itt engem nagyon szeretnek, élmény, hogy segíthetek eligazítani a csoportomat, vagy meg tudom masszírozni azt, akinek fáj a háta, meghallgatom a lelki problémával hozzám fordulókat. Jó ölelést, homlokpuszit kapni – fogalmaz és hozzáteszi: a szeretet itt nagyon sugárzik.


Fotó: Matey István Fotó: Matey István (galéria) ©

Táboron túli barátságok

Jacsó István is percekig sorolja a damjános barátait, igaz, a lista elején csinos segítőlányok szerepelnek. A Down-szindrómás fiatal öt évvel ezelőtt egy teljes évig kitartó élménypakkal, számos történet csupa mosoly beszámolójával tért haza az eseményről. A következő esztendőben nővére segítőként jelentkezett, bár mint mondja, éppen csak összefutnak olykor, Andris elfoglalt ilyenkor, a folyamatos programokon kívül a már egy éve nem látott ismerőseivel van, akikkel közösségi oldalon tartják a kapcsolatot.

– Példaértékű az itt lévők szeretettel teli közeledése, nyitottsága, feltölt a felszabadultságuk és az, ahogyan örülnek a legapróbb gesztusnak. Itt olyasmit is kipróbálhatnak, amire az iskolában vagy a szülőkkel nincs lehetőségük, ráadásul tudom mit jelent ez a hét édesanyámnak és édesapámnak – válaszol.

Mint ahogyan szinte mindenki, Andris is azt érzi, része van abban, hogy a tábor létrejöhetett. Kiderül, korábban egy futóversenyen gyűjtöttek pénzt erre közgazdász nővérével, aki ma már szakmai tudásával is besegít a szervezésbe.

Adjuk össze!


Fotó: Matey István (galéria) Fotó: Matey István (galéria) ©

Az egész rendezvény ebben az „adjuk össze, amink van” hangulatban telik. Nyoma sincs feszült figyelemnek, a felelősség nyomásának.

– A hét végére egyre nehezebb megkülönböztetni a táborozókat és a segítőket, előbbiek felszabadulnak, utóbbiak alaposan elfáradnak – fedi fel Varga Csaba szervező, hogy a sérültek öröme és maximális biztonsága bizony embert próbáló feladat, de megéri.

A Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola hallgatójától megtudtuk, hogy az önkénteseken kívül több magánember állt az évtizedes hagyomány mellé, hentesáruval, reggelivel, vacsorával, az Attila téri Görög Katolikus Egyházközség pedig negyven tálcányi süteménnyel járult hozzá a jó ügyhöz. Hála Istennek egyre többen vagyunk, ami új szervezési feladatok elé állít – zárja.

HBN–Horváth Borbála








hirdetés