Van, aki szerint a menekülttábor professzionálisan működik

Akt.:
Van, aki szerint a menekülttábor professzionálisan működik
© Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Az Együtt parlamenti képviselője szerint semmi problémát nem okoznak a békés bevándorlók Debrecenben.

Ez a tábor egy professzionálisan működő békés hely, vezetőik a négyszeres túlterhelés ellenére nagy szakmai odafigyeléssel látják el munkáját – mondta Szelényi Zsuzsanna, az Együtt országgyűlési képviselője csütörtökön, azt követően, hogy látogatást tett a befogadó állomáson. Hozzátette, egyértelműen kiderült számára, a lakók 90 százalékának csak tranzitország vagyunk, és egy-két hét után tovább mennek.
Ezután arról beszélt, hogy teljesen indokolatlan az utóbbi időkben tapasztalt hisztériakeltés, mert ezek az emberek békések, senkit nem fenyegetnek, amit a rendőrség azon állítása is alátámaszt, miszerint az elmúlt másfél évben nem volt a táborlakók terhére felróható bűncselekmény.

Félezer lenne optimális

Portálunk kérdésére, hogyan kell érteni a négyszeres leterheltséget, a politikusnő azt mondta, optimálisan 500 ember kényelmes ellátására alkalmas a tábor, amelyben most 1800-2000 tartózkodik. Ezért nem ezt a tábort kellene fejleszteni, hanem a terhelést kellene szétteríteni ideiglenesen felállított táborokba, de bezárni​ semmiképpen nem kellene. Másik kérdésünkre, miszerint további bevándorlók fogadása esetén a dublini egyezmény értelmében, még több migránst toloncolnának vissza hozzánk, fel vagyunk-e erre készülve, Szelényi Zsuzsanna válaszában arra hivatkozott, hogy ebben az évben Magyarországra csak pár tucat embert irányítottak vissza. (Ezt elmondta korábban Rácz Róbert kormánymegbízott is, de hangsúlyozta, csak a nyugati tagállamok megengedő gyakorlatán múlik, ami bármikor szigorodhat, s akkor akár több tízezer visszatoloncolással is számolnunk kell).

Jó üzlet is

Az országgyűlési képviselő elmondta még, hogy debreceni aktivistáik nem tarthattak vele a táborba, így addig a környék vendéglátóhelyein beszélgettek migránsokkal, illetve helybéliekkel, akik megerősítették, semmi problémát nem tapasztalnak a menekültekkel kapcsolatban. Sőt, a tulajok szerint le is húzhatnák a rolót, ha nem lennének ott a bevándorlók, ergo még munkahelymegtartó szerepet is játszanak a táborlakók…

HBN-ÉP


Komoly incidens történt a debreceni menekülttábornál
Debrecen – Nagy erőkkel vonult a rendőrség a debreceni menekülttáborhoz a Sámsoni útra, ugyanis a befogadóállomás területén komoly konfliktus robbant ki – erősítette meg a Hajdú-bihari Napló értesülését a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője, Dr. Dobó Dénes.


Autósokra támadtak a debreceni tábor lakói
Autósokra támadt a debreceni migrációs tábor mintegy száz lakója, botokkal felfegyverkezve hétfő délután a tábor melletti 471-es számú úton.


Könnyebben megsérült Debrecenben egy rendőr, akit kővel dobtak meg
Megsérült egy rendőr a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal debreceni befogadó állomásánál kialakult konfliktusban, a Készenléti Rendőrség főtörzsőrmesterét kővel dobták meg – közölte honlapján a rendőrség hétfő délután.


„Szabályosan halálfélelmem volt…”
Debrecen – A Sámsoni úton élőknek elegük van már abból, hogy állandó rettegésben kell élniük.


Lezárták a debreceni tábort
A debreceni migrációs táborban hétfő délután történt incidens miatt ideiglenesen lezárták a befogadóállomást.


Újabb hat migránst állítottak elő Debrecenben
A debreceni befogadótáborban kialakult hétfői verekedés, illetve garázdaság miatt kedden újabb hat gyanúsítottat állított elő a rendőrség – közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság sajtóreferense.


Ételosztásnál pattanhatott ki a szikra a menekülttáborban
Debrecen – Egymástól független, de nem hivatalos források szerint a Korán elvétele csak közjáték volt.


Kamerák lesznek a menekülttábornál
Debrecen – Kamerák a gyorsabb reagálás érdekében és zárttá tétel a biztonság miatt.


Nyomozócsoport azonosítja a menekülttábori balhé résztvevőit
Debrecen – Mint arról korábban hírt adtunk, 2015. június 29-én a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal debreceni befogadó állomásán két menedékkérő között vallási indíttatású konfliktusba a befogadó állomáson tartózkodó menedékkérelmet benyújtók közül több százan kapcsolódtak be.








hirdetés