„Vámpírként szívom magamba a tudásukat”

Szerinte Magyarország az egyik legjelentősebb színházi nemzet
Szerinte Magyarország az egyik legjelentősebb színházi nemzet - © Fotó: Máthé András
Debrecen – Látta Vidnyánszky Három nővér rendezését, és teljesen megdöbbent a szépségétől. Interjú Ilja Bocsarnikovsz orosz rendezővel.

Ilja Bocsarnikovsz orosz rendezővel, színházi oktatóval a színházi kultúrák találkozásáról, a nemzetközi együttműködések fontosságáról és nem utolsósorban a Csokonai Színházban készülő új produkcióról, a Hogyan nevezzelek? című vígjátékról is beszélgettünk.

Színészként végzett, jelenleg viszont már elsősorban rendezőként és színéaszmesterség tanárként dolgozik. Hogyan került át a színpad „másik oldalára”?

Ilja Bocsarnikovsz: A Moszkvai Művész Színház (MHAT) stúdiójában diplomáztam színészként, majd elkezdtem ugyanott hivatásos színészként dolgozni. Ez idő alatt egykori tanáraim felkértek, hogy adjak színészmesterség órákat a hallgatóknak. Előbb orosz diákokkal kezdtem foglalkozni, majd később amerikaiakkal is, és jelenleg is oktatok. Részt veszek több nemzetközi programban, melyek során tartok órákat a Harvard Egyetemen, illetve foglalkozom a Moszkvába érkező amerikai diákokkal. Nyaranta a Boston melletti Cambridge-ben, Los Angelesben és Németországban tartok kurzusokat. A színészi diplomám után pedig rendezőként is végeztem.

Érdekes, hogy épp az Egyesült Államokban és Oroszországban dolgozik a legtöbbet, ugyanis talán nem túlzunk, ha azt mondjuk, két merőben eltérő színházi világról van szó. Hogyan birkózik meg ezekkel a különbségekkel, okoznak-e nehézségeket?

Ilja Bocsarnikovsz: Teljes mértékben különbözik az amerikai és az orosz színház. Az életemnek egy pontján azonban megértettem, hogy van egy olyan képességem, mellyel segíteni tudok a színészeknek, hogy jobbak legyenek, és mindkét országban igyekszem ezt tenni. Magyarországon például – csakúgy, mint Oroszországban – a Sztanyiszlavszkij-féle színház az elterjedt, míg az Egyesült Államokban ez gyakorlatilag nem létezik. A tengerentúli rendszerben senkit nem érdekel a próbafolyamat, a színészek lelki élete, ami igazán számít, az a szép intonálás és a technika. Természetesen mikor amerikai színészekkel dolgozom, és modern, elsősorban nem a szövegmondáson alapuló színházat csinálunk, az számukra először megdöbbentő és nagyon nehéz. Aztán mikor ezek a diákok eljönnek Moszkvába, és megnézik Rizsakov előadásait, sokkolja őket, mert soha életükben nem láttak még hasonlót.

Van esetleg olyasmi, amit érdemes lenne átvenni az amerikai színházból?

Ilja Bocsarnikovsz: Nagyon sokat tanulok az amerikai színháztól és diákoktól. Az orosz hallgatóknak talán túl sok az elméleti tudásuk, tudják, hogy az orosz színház mély és drámai, ismerik a nagy orosz drámaírókat. Éppen ezért néha nehéz őket kimozdítani ebből. Ezzel szemben az amerikai diákokkal könnyedebb a munka, viszont őket nehéz rávenni arra, hogy mélyebbre ássanak.

di_minek_nevezzelek-2

Hogyan nevezzelek? – Előadás a Csokonai Színházban | Fotó: Derencsényi István

Úgy gondolom, hogy én ötven százaléknyit adok nekik az orosz kultúrából, és ugyanennyit vissza is kapok tőlük energiában, gondolkodásmódban, munkamódszerben. Ezért szeretek különböző országokban, különböző nemzetiségű alkotókkal együtt dolgozni, mert vámpírként szívom magamba a tudásukat.

Ahogy említette, Magyarországon is elsősorban a mélység és a drámaiság az, ami eszünkbe jut az orosz művészetről. Most pedig egy ettől merőben eltérő dologgal foglalkozik nálunk, egy könnyű francia vígjátékot rendez.

Ilja Bocsarnikovsz: Bár a Hogyan nevezzelek? egy komédia, de talán azért, mert orosz vagyok, ebben is meg kell keresnem azt, ami komoly és mély. Egyik kedvenc filmem a Forrest Gump, ami tele van drámai helyzetekkel, igazán emberi problémákkal, de az egész annyira derűs és vicces, hogy éppen ezért nagyon tud működni. A most készülő előadás is telis-tele van olyan pillanatokkal, melyek megnevettetik majd a közönséget. Egy családról és a barátaikról szól, akik együtt vacsoráznak, és ez alatt a két óra alatt rengeteg minden derül ki mindegyikükről. Ezek az új információk megdöbbentik a szereplőket, ami nagyon vicces helyzeteket teremt, de hiszek abban, hogy a közönség érezni fogja, hogy ez több mint poénok sora, hiszen közben olyan témákról beszélünk, mint a szeretet, a család és a barátság.

Hogyan került kapcsolatba Magyarországgal és a magyar színházzal?

Ilja Bocsarnikovsz: Először még diákkoromban találkoztam a magyar színházzal. Láttam Vidnyánszky Attila Három nővér rendezését, és teljesen megdöbbentem az elképesztő szépségétől. A következő élményem az volt, mikor először mentem Kaposvárra, beszélgettem az oktatókkal és a hallgatókkal, és megértettem, hogy milyen magas színvonalú a magyarországi oktatás. Mikor például francia alkotókkal vagy diákokkal beszélgetek, mindig azt érzem, hogy ugyanarról beszélünk, mégis kicsit másról. Itt azt tapasztalom, hogy pontosan értjük egymást, még ha angolul is beszélek, olyan, mintha ugyanazt a nyelvet beszélnénk. Ezért is szerettem bele Magyarországba, és akármerre megyek Európában, mindenhol elmondom, hogy szerintem Magyarország az egyik legjelentősebb színházi nemzet. Csodálatos, hogy milyen sok színház működik az országban, és ami talán még fontosabb, a közönség imádja a színházat. Több előadást láttam a Csokonai Színházban is, mindig tele volt a nézőtér, és mikor megkérdeztem, hogy új-e a produkció, kiderült, hogy nem, már régóta játsszák. A közönség mégis eljön. Azt is el kell, hogy mondjam, hogy nagyon elégedett vagyok azokkal a színészekkel, akikkel itt együtt dolgozom. Könnyen megy a közös munka, és gyakran elég angolul elmondanom a gondolataimat, a színészek tolmácsolás nélkül is rögtön értik, hogy mit akarok. Nagyon köszönöm Gemza Péter művészeti vezetőnek a szereposztást, ugyanis olyan színészeket válogatott össze, akik teljes mértékben megfelelnek az általuk játszott szerepnek. Emellett mindannyian briliáns alkotók, kreatívak és nem utolsósorban jó emberek.








hirdetés