2011.10.25 13:22; Frissítve: 2011.10.25 13:23


„Olcsón” szerezték a luxusautókat

Debrecen – Cégeket hoztak létre a lopott autók árusítására a bűnözők.

Egy Németországban ellopott, hamis forgalmi engedéllyel és alvázszámmal továbbadott és Debrecenben megtalált BMW X5-ös ügyében indult az a nyomozás, melynek során további 8 nagyértékű BMW eltulajdonításának és értékesítésének körülményeire derítettek fényt a rendőrök.

Közreműködők

Fenti járműveket 2009-2010 során Németországból, Ausztriából, Olaszországból lopták és EU-n kívüli országokban regisztrált gépkocsik valódi alvázszámával látták el („ikresítették”) – számolt be a részletekről Kiss Endre, a debreceni rendőrkapitányság gépjármű-felderítési alosztályának vezetője a keddi sajtótájékoztatón.

Magyarázatként hozzátette: így az egységes schnegeni nyilvántartási rendszer nem szűrte ki a hamisítást. Ezután német és olasz lopott forgalmi engedélyekre jegyezték be a BMW-ket, s mintha legálisan hozták volna be, úgy értékesítették.
Az ügyleteket erre a célra létrehozott cégek nevén bonyolították, s időnként a szervezeten kívül álló személyeket béreltek fel közreműködésre, 50-100 ezer forintért. Jelen adatok szerint a gépkocsivásárlók jóhiszeműek voltak. Kilenc autóból nyolcat lefoglaltak a rendőrök, egyet még keresnek.

Nemzetközi kapcsolat

Október 17-ére szervezték meg a csoport tagjainak elfogását, a 4 debreceni és egy hajdúszoboszlói elkövetőből négy rendőrkézre került (őket a debreceni városi bíróság előzetes letartóztatásba helyezte), egyet országosan köröznek, illetve folyamatban van a nemzetközi elfogatóparancs kiadatása. A fenti akcióval egyidőben 15 helyen tartottak házkutatás (köztük egy ügyvédi irodában is), iratokat és adathordozókat foglaltak le.

Az ügyben bűnszervezetben jelentős értékre elkövetett orgazdaság és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás. Mint Kiss Endre elmondta, a debreceni rendőrök kapcsolatba léptek az olasz, német, osztrák hatóságokkal, mert további információik vannak a lopást elkövető személyekről.

Sokfele jártak

Vádemeléssel zárult a napokban annak a háromfős hajdúhadházi bandának az ügyében folytatott vizsgálat, melynek tagjai 18 gépkocsifeltörést követtek el, s 64 rendbeli okirattal és bankkártyával visszaélés bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt vették őket őrizetbe.

Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, 12 településen járt a csapat, ehhez mindig autót béreltek Debrecenben, napi 5000 forintért.

Csavarhúzóval, vagy az autó ablakát betörve fértek hozzá a járművek belsejéhez, főleg táskát és készpénzt akartak szerezni, de loptak laptopot, digitális fényjképezőgépet is. Az eltulajdonított bankkártyákkal alkalmanként pénzt vettek fel. Összesen 3 millió forint kárt okoztak – ismertette Molnár Sándor, a hajdúhadházi rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője.

A banda utolsó akciója Vámospércsen volt, ahol egyiküket a lakosok segítségével elfogták, innen kezdték visszagöngyölíteni az ügyet. A lekért mobiltelefon cellainformációkból a rendőrök kiderítették, hogy ahol a jómadarak jártak, ott mindenütt történt gépkocsifeltörés. 2010-2011. fordulóján került a három férfi őrizetbe. Most börtönben ülnek, mert mindhármójuknak van korábbi ügy miatt jogerőre emelkedett büntetése.

HBN-SzT


Autótolvajokat fogtak el Hajdú-Biharban

Debrecen, 2011. október 25., kedd (MTI) – Elfogtak Debrecenben és Hajdúszoboszlón négy férfit, akik a gyanú szerint külföldön ellopott és Magyarországon hamis papírokkal forgalomba helyezett luxusautókkal kereskedtek; az ügy részleteit a rendőrség kedden sajtótájékoztatón ismertette a hajdú-bihari megyeszékhelyen.

BMW-re szakosodtak a notórius orgazdák Hajdú-Bihar megyében

Debrecen – A Debreceni Rendőrkapitányság Gépjármű-felderítési Alosztálya bűnszervezetben jelentős értékre elkövetett orgazdaság és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt vett őrizetbe négy férfit, a Hajdúhadházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya pedig kisebb értékre, üzletszerűen elkövetett lopás bűntett, 64 rendbeli okirattal visszaélés, és bankkártyával visszaélés bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt vett őrizetbe három férfit.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása


Vámospércs.
haon.hu



Írjon nekünk!
Cikkek innen: Vámospércs
 

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása