Változó nyomok a közös emlékezetben

Komolay Szabolcs alpolgármester a pénteki konferencián
Komolay Szabolcs alpolgármester a pénteki konferencián - © Fotó: Molnár Péter
Debrecen – Ha jól ismerjük, akkor is találhatunk felfedezni valót a múltban.

170 évvel ezelőtt, 1849 januárja és májusa között Debrecen az ország fővárosa, az akkori magyar törvényhozás és végrehajtó hatalom székhelye volt. Idén meg kellett emlékeznünk egy kevésbé örömteli eseményről is: 125 évvel ezelőtt, 1894. március 20-án Torinóban elhalálozott Kossuth Lajos – mondta dr. Angi János, a Déri Múzeum igazgatója a Történelem és emlékezet című konferencián, melyet a Déri Múzeumban tartottak pénteken. A tanácskozáson a résztvevők neves szakértők előadásait hallgathatták meg magáról az emlékezés kultúrájáról és városunknak az 1848–49-es eseményekben betöltött szerepéről.

– Nemzetünk történelmében Debrecen két alkalommal vállalta fel a főváros felelősségteljes és dicsőséges szerepét, elődeink sorsfordító időket éltek át, és a város mindkét korszakban a magyar szabadság szent ügyének, a nemzet megmaradásának rendelte alá minden erőforrását. Ez történt 170 évvel ezelőtt is, amikor Kossuth és az ország vezetői a debreceni polgárok egységes támogatása mellett a Debrecenbe érkezést követően azonnal hozzákezdtek ahhoz a szervezőmunkához, amely megalapozta a későbbi honvédelmi harcok sikerét – mondta Komolay Szabolcs alpolgármester a konferenciát megnyitó beszédében.

Fotó: Molnár Péter

Az alpolgármester kifejtette, az akkori eseményekre emlékezendő indított a cívisváros január 6-án rendezvénysorozatot A szabadság fővárosa címmel, s a lehetőségeihez és eszközeihez mérten törekszik arra, hogy Debrecen méltóképpen, emlékezetesen ünnepelhesse meg az elődök tetteit.

– Nemzeti újjászületésünk időszakát éljük. A múlt eseményeinek tisztán látása, az akkori neves és névtelen hősök példaadása segítséget ad eligazodnunk a mai világunkban, szembenéznünk az előttünk álló akadályokkal, kihívásokkal – hangsúlyozta Komolay Szabolcs.

PtkI