Változatlan tervekkel Bükfürdőn is

Változatlan tervekkel Bükfürdőn is
2005-ben és 2008-ban navigátorként diadalmaskodott a Szombathely környéki ralin Kazár Miklós. Most Szőke Tamással az oldalán tér vissza a dunántúli murva paradicsomba.

“Az autó rendben van, a pályákkal nincs baj, a murva pedig sokkal közelebb áll hozzám, mint az aszfalt!” – mondta Kazár Miki. “Élveztem a tesztet, hiszen a télihez elég hasonló útviszonyokon próbálgattam az autót, a „papucsokat” és néha a korlátaimat. Erről a versenyről nincsenek igazán rossz élményeim, s bízom benne, hogy ez a tény vasárnap estére sem változik. A Salgó ralin volt, amit én csináltam úgy, ahogy nem biztos, hogy kellett volna, és volt, amikor nem rajtunk, hanem a technikán múlott az, hogy meddig is juthatunk. Mint azt korábban mondtam, átértékeltünk a csapattal jó pár dolgot mindezzel kapcsolatban. Ezért remélem, hogy már itt, a nyugati végeken is érezhető lesz a versenyzésünkben egy másfajta habitus. Az ars poeticánk azért változatlan! Nyerni! Ez az abszolút tízbe jutást jelenti jelen pillanatban a mi nyelvünkre lefordítva.”

– Meg vannak a pályák, túl vagyunk egy komoly teszten, ahol több beállítást és gumifajtát igyekeztünk kipróbálni. – ezt már Szőke Tamás navigátor jelentette ki. – Számomra nem teljesen ismeretlen egyébként a környék, hiszen 2008-ban Czél Petivel már mentem ezen a környéken. Miki láthatóan élvezi ezt a talajtípust és bizony jól is kezelte a teszten az autót. A pályák? Egyenes, derékszög. Az S2000-eknek biztos „izgalmas” lesz, főleg, ha majd leszakad az ég is… Ez legyen az ő gondjuk, az utóbbi pedig a mieink is, hiszen azt gondolom, hogy az időjárás lehet ezen a hétvégén az egyik főszereplő. Meglátjuk! Az biztos, hogy nagyon kemény és komoly a mezőny, több visszatérővel, potenciális ellenféllel. Terveink, céljaink változatlanok: az abszolút tízbe szeretnénk bekerülni!  

A PROGRAM
2010. 06. 19.
1. Káld körjellegű gyors /1 14,00 km 08:05
2. Hosszúpereszteg – Bögöte /1 11,40 km 08:38
3. Káld körjellegű gyors /2 14,00 km 11:59
4. Hosszúpereszteg – Bögöte /2 11,40 km 12:32
5. Káld körjellegű gyors /3 14,00 km 15:15
2010. 06. 20.
6. Szeleste – Acsád /1 9,85 km 08:53
7. Söpte /1 8,10 km 09:31
8. Horvátzsidány – Csepreg /1 11,10 km 10:14
9. Szeleste – Acsád /2 9,85 km 12:55
10. Söpte /2 8,10 km 13:33
11. Horvátzsidány – Csepreg /2 11,10 km 14:16
Cél ceremónia – Bükfürdő, 15:29