Változások a Miniszterelnökségen – Több új helyettes államtitkár is munkába állt

Akt.:
Balról: Lengyel Györgyi, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, (Emmi) Farkas Imre, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és Poprády Géza, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) újonnan kinevezett közigazgatási államtitkára esküt tesz Áder János köztársasági elnök (j) előtt a Sándor-palota Tükörtermében. MTI Fotó: Kovács Attila
Balról: Lengyel Györgyi, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, (Emmi) Farkas Imre, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és Poprády Géza, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) újonnan kinevezett közigazgatási államtitkára esküt tesz Áder János köztársasági elnök (j) előtt a Sándor-palota Tükörtermében. MTI Fotó: Kovács Attila
Budapest, 2012. július 19., csütörtök (MTI) – Jelentős hatásköri és személyi változások történtek az elmúlt hetekben a Miniszterelnökségen. A kormányszóvivői irodának az MTI-hez eljuttatott összeállítása szerint létrejött több új szervezeti egység, és munkába állt több új helyettes államtitkár is. Lázár János szerint a Miniszterelnökség átszervezésének célja egy olyan szervezet kialakítása és működtetése, amely dinamizálni tudja a kormányzást.

A Miniszterelnökséget júniustól Lázár János – a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjának korábbi vezetője – irányítja államtitkárként, kabinetfőnöke pedig Balczó Barnabás, aki személyi titkárként dolgozott Lázár János mellett frakcióvezetői tisztsége idején.

Lázár János az MTI-nek azt mondta, a Miniszterelnökség átalakításával – a kormányzati periódus félidejéhez érve – a cél egy olyan szervezet kialakítása és működtetése, amely képes a kormányzást dinamizálni, az állampolgároknak eredményeket felmutatni. “Az átalakítással együtt járó személyzeti politika mögött pedig az a szándék húzódik meg, hogy olyan fiatal, jól képzett, koncepcióval rendelkező és döntésképes vezetői és munkatársi állomány alkossa a Miniszterelnökséget, amely képes a kormányzást hatékonyabbá, politikailag összefogottabbá, professzionálisabbá, gyorsabbá és egyszerűbbé tenni” – fogalmazott.

A Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottságnak, amelyet a kabinet a közelmúltban az európai uniós források kifizetésének felgyorsítása érdekében hozott létre a Miniszterelnökségen, a titkársági feladatait Homolya Róbert látja el: a helyettes államtitkár nyomon követi a fejlesztési projektek végrehajtását, és erről folyamatosan tájékoztatja a kormánybizottságot, továbbá a fejlesztéspolitikai előterjesztésekben érvényesíti a kormányprogram végrehajtását, emellett pedig a minisztériumi szakmai stratégiák megvalósulását is koordinálja. Homolya Róbert 2010 júniusától a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség végrehajtási elnökhelyettese, majd a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. jogi főigazgatója volt.

Ahogyan azt már korábban bejelentették, Giró-Szász András kormányszóvivő, miniszterelnöki biztos felügyeli a jövőben a kormányfői sajtóirodát, a stratégiai és tájékoztatási, valamint a nemzetközi sajtókapcsolatokért felelős helyettes államtitkárságokat.

Havasi Bertalan – aki 2010-ig a Fidesz sajtófőnöke volt – a miniszterelnöki sajtóiroda helyettes államtitkáraként koordinálja a miniszterelnöki médiakommunikációt: ennek keretében irányítja a miniszterelnöki rendezvények kommunikációját, a kormányszóvivő felügyelete alatt megszervezi és lebonyolítja a miniszterelnöki interjúkat, nyilvános szerepléseket, továbbá kezeli az Orbán Viktort érintő újságírói megkereséseket.

Kern Tamás stratégiai és tájékoztatási helyettes államtitkárként különböző szakpolitikai területeken stratégiai háttértanulmányokat készít a miniszterelnöknek és a Miniszterelnökséget vezető államtitkárnak, továbbá közreműködik új, innovatív, kreatív szakpolitikai javaslatok megfogalmazásában a kormányzati döntések dinamizálása érdekében.

Kumin Ferenc, a nemzetközi sajtókapcsolatokért felelős helyettes államtitkár – a kormányszóvivő felügyelete mellett – ellátja a külföldre irányuló kormányzati kommunikációval kapcsolatos koordinációs feladatokat, állandó jellegű kapcsolatot tart fenn a Magyarországra akkreditált nemzetközi sajtóval, továbbá gondoskodik a nemzetközi sajtó folyamatos tájékoztatásáról.

A Nemzetbiztonsági Irodát Kádár Andrea Beatrix irányítja, aki korábban külügyi szolgálatot látott el Brüsszelben, és a Külügyminisztériumból került át a Miniszterelnökségre. A helyettes államtitkár hangolja össze a kormány és az Információs Hivatal közötti kapcsolatot, továbbá gondoskodik az egyes állami szervektől a Nemzetbiztonsági Irodára beérkező nemzetbiztonsági fontosságú információk elemzéséről, feldolgozásáról, értékeléséről. Biztosítja a kormányfő és a Miniszterelnökséget vezető államtitkár napi tájékoztatókkal való ellátását.

A parlamenti ügyekért felelős helyettes államtitkárságot Vidoven Árpád vezeti, aki 1998 és 2006 között országgyűlési képviselő volt. A helyettes államtitkárnak – akinek kinevezése folyamatban van – feladata lesz a kormányfő parlamenti munkájának előkészítése, a Miniszterelnökség működésének jogi szempontú támogatása, a Miniszterelnökség és az Országgyűlés közötti kapcsolattartás biztosítása, továbbá a kormányprogram megvalósulásáért felelős szakreferensi munkacsoport irányítása.

A koordinációs irodaként működő helyettes államtitkárságot Héjj Dávid vezeti – aki 2010-től Lázár János kabinetfőnöke volt -, az ő kinevezése szintén folyamatban van. Elsődleges feladata annak biztosítása lesz, hogy “élő és eredményeket felmutatni tudó legyen a kapcsolat az egyes közigazgatási feladatok végrehajtásáért felelős állami szervezetrendszer minden szereplője között” a teljes közigazgatásban – írta a kormányszóvivői iroda, hozzátéve, hogy ennek érdekében segíti a helyi és központi szintek közötti egyeztetések gyors, eredményes és hatékony lefolytatását, különösen figyelve a vidéki Magyarország, továbbá – pártállástól függetlenül – minden országgyűlési választókerület érdekeinek megjelenítésére.

A Miniszterelnökség adminisztratív igazgatásáért a jövőben Mikecz Péter lesz a felelős. A gazdasági és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár ellátja a Miniszterelnökség hivatali tevékenységével kapcsolatos igazgatási feladatokat, amelynek keretében előkészíti a Miniszterelnökség munkaszervezési döntéseire vonatkozó javaslatokat, koordinálja a Miniszterelnökségen belüli munkavégzést, és biztosítja a miniszterelnökségi munkarend, ügyintézés, az iratkezelés és a gazdálkodás szabályainak megtartását.

A miniszterelnöki titkárságot Nagy János, Orbán Viktor kormányfő személyi titkára vezeti. Közvetlenül segíti és koordinálja a kormányfő személyéhez kapcsolódó munkafolyamatok végrehajtását, továbbá irányítja a szervezési és protokolláris feladatokat ellátó főosztályokat.

A kormányzati feladatok bővülésével a Miniszterelnökség létszáma a többi tárcától átvett dolgozók miatt 275-re emelkedik. Ezzel kapcsolatban a kormányszóvivői iroda megjegyzi, hogy a 2002 és 2010 közötti kormányok miniszterelnöki hivatalaiban – átlagban – 700-an dolgoztak.

A szóvivői iroda tájékoztatása szerint a kormány hatékonyságnövelésre és bürokráciacsökkentésre irányuló lépéseinek eredményeként egy év alatt a Miniszterelnökségnél és a tárcáknál csaknem öt százalékkal csökkent az engedélyezett összlétszám.

“A Miniszterelnökség figyelemmel van az ország teherbíró képességére, ezért nem jelentek meg felesleges új igények, az államtitkárok nem éltek felesleges kérésekkel sem a technikai felszerelések, sem pedig személyi kérdések tekintetében. A költséghatékonyság jegyében a Miniszterelnökséget vezető államtitkár sem igényelte a pozíciójához egyébként járó autót, szolgálati lakást, illetve más juttatásokat. A döntések meghozatalánál kizárólag a törvényi rendelkezésekből fakadó minimum követelmények és az elvégzendő munka nagysága volt mérvadó” – zárta tájékoztatását a kormányszóvivői iroda.

MTI