Váltottak, és úgy tűnik, ez működik Újvároson

Váltottak, és úgy tűnik, ez működik Újvároson
© Fotó: Derencsényi István
Balmazújváros – Bekő Balázs megígérte, hogy az eredményességért átszervezi a csapatot; pontokat már szerzett is a Balmaz.

Bő két hete, a Budafok ellen az utolsó percekben 2–1-re elveszített hazai bajnoki mérkőzés után kifakadt Bekő Balázs, az NB II-es Balmaz Kamilla Gyógyfürdő vezetőedzője. Lapunk hasábjain elmondta: egyszerűen képtelen elfogadni, hogy elemi hibákat vétenek meccsről meccsre a játékosai, és emiatt már sokadjára lépnek bele ugyanabba a folyóba. A tréner személyi és szerkezetbeli változásokat helyezett kilátásba a jobb eredmény elérésének érdekében. Azóta két idegenbeli összecsapáson van túl az újvárosi alakulat, mindkétszer 0–0-t értek el a Vác, illetve a Dorog otthonában.

Fegyelmezettebbek lettek

Az elmúlt két mérkőzés tapasztalatairól Kóródi Nándort, a gárdába a DVSC-től kölcsönben érkezett labdarúgót kérdezte meg a Napló.

– Egyértelmű, hogy zártabb futballt játszottunk az említett két találkozón – fogalmazott az ifjú középpályás. – Hívhatjuk racionálisabbnak is, a lényeg, hogy jól megszerveztük a védekezést, és ez nemcsak a hátvédsorra, hanem az egész csapatra igaz. Nem is a védekező futballon van itt a hangsúly, hanem a fegyelmezettségen, korábban ezzel akadtak olykor gondjaink – fogalmazott a Balmazújváros 99-es számú játékosa.

Jönnek majd a gólok is

Az előző két meccsen tehát a védekezés rendben volt, viszont a gólokkal adósak maradtak az újvárosiak. – Valóban, ezen a téren még van hová fejlődnünk, de bízom benne, hogy idővel csiszolódik a játékunk, és a gólok is jönnek majd. Tulajdonképpen azon a téren kell javulnunk, amikor védekezésből átmegyünk támadásba; ha ez hatékonnyá válik, jobban tudunk majd teljesíteni – vélekedett Kóródi Nándor. A balmazújvárosiakra vasárnap 13 órától újabb idegenbeli mérkőzés vár az idei utolsó fordulóban. A 17. helyen álló, 20 pontos narancssárga-feketék a 10. helyezett, 26 egységet gyűjtött Soroksár otthonában vizitálnak. Ha a Bekő-legénység győzni tudna, jobb pozícióban vonulhatna téli pihenőre.

– Nem lesz könnyű összecsapás a hétvégi sem, ez jól tudjuk – szögezte le a futballista. – Azonban szeretnénk ezúttal is ponttal, esetleg pontokkal hazatérni, ennek szellemében lépünk pályára Soroksáron.

TN