Valószínűleg nem az élő betlehemet keresték az elcsatangolt böszörményi disznók

Valószínűleg nem az élő betlehemet keresték az elcsatangolt böszörményi disznók
© Fotó: Sóvágó Imre
Hajdúböszörmény – Egyik nap a főtér közeli játszótéren, másnap a hivatal előtt, a belvárosi díszburkolaton átkelve kapták lencsevégre szemfüles olvasóink azt a két mangalicát, amelyek nagy feltűnést keltettek, s azóta is beszédtémául szolgálnak a városlakók körében.

Régi mezőváros lévén a helyi állattartók jól ismerik egymást, tudják, ki milyen körülmények között tart jószágot, így hamar beazonosították, hogy a Szabadhajdú utca egyik portájáról szöktek ki a „sonkalábak”. A polgármesteri hivatal megbízásából azóta már látogatást is tettek a közterület-felügyelők a kertes háznál, a gazdának pedig első körben meg kell javítani a kerítését.
Érdekes, de nem ritka jelenség ez a mai napig sem a mezővárosokban, különösen Hajdúböszörményben, ahol bizony nem egy-két állattartó tevékenykedik a belváros közelében.


Fotó: Böszörményben Hallottam Facebook-csoport Fotó: Böszörményben Hallottam Facebook-csoport ©

Ezt onnan tudjuk, hogy évről évre felmerülnek „szomszédviszályok”, különösen nyáron a jószágok miatt. Ám mivel néhány éve a mezőgazdasági haszonállatok tartását az önkormányzatok már nem korlátozhatják helyi rendeletekben, arról érdeklődtünk dr. Szathmári Anita aljegyzőtől, hogy mire számíthat a gondatlan gazda, esetleg a közösségi együttélés szabályait sértette-e meg?

Állattartó rendelet híján valóban gondban van az önkormányzat; nem is célja egyébként, hogy megnehezítse azok életét, akik csak egy-két állatot tartanak a ház körül, viszont az, hogy a sertéseket ólban tartsák, minimális követelmény – mondta az aljegyző hozzátéve, a disznósgazda ügyét még vizsgálják.

Egyesek tudni vélik, hogy a szóban forgó gazda átmenetileg nehéz helyzetbe került, nemrég vesztette el édesapját, egyedül maradt, ezért több szempontból is figyelemre, lelki támaszra szorul.

HBN


Már a főteret is bevették a malacok Böszörményben
Hajdúböszörmény – Nemrég számoltunk be a hírről, miszerint néhány malac (más néven házisertés) megszállta egy böszörményi lakótelep játszóterét. Nos, nem akarunk összeesküvés-elméletet gyártani, de annyi szent, hogy az állatok terjeszkedni kezdtek a városban.


Hajdú-bihari romantika: disznók legelésznek a ködös lakótelepen
Hajdúböszörmény – Mi lát az, aki mit sem sejtve kikönyököl a böszörményi lakótelep egyik ablakába? Igen, néhány formás disznót, amelyek a szemközti játszótéren békésen legelésznek…




Sporthírek






hirdetés