2012.03.4 19:31; Frissítve: 2012.03.4 19:31


Vállalható vereség Viborgban

Kézilabda – A női kézilabda Kupagyőztesek Európa Kupájának negyeddöntőjében a dán kirakatcsapat, a Viborg otthonában lépett pályára a DVSC-Fórum vasárnap délután.

alt hiba beküldése

A jelen párharc végkimenetele egy pillanatig sem volt kérdéses, azt mindenki tudta, hogy a Viborg klasszisokkal jobb csapat a megfiatalított Lokinál. Az első percek eseményei mégis nyomasztóan hatottak a maroknyi magyar drukkerre, hiszen a nyolcadik percben 8–0-ra vezetett a Viborg. A DVSC játékosai láthatóan megijedtek a háromszoros BL-győztes ellenféltől, hibát hibára halmoztak, a klasszisok pedig köszönték a lehetőséget.

Köstner Vilmos időt kért, s az egyperces beszélgetés után véget ért az északi-show. Sőt… A félidő második felében a DVSC dominált, méghozzá úgy, hogy a Loki mestere valamennyi cserejátékosát pályára küldte még a szünet előtt. A különbség csökkent, a DVSC méltó ellenfele volt a Viborgnak (19–13). S a tendencia szünet után is folytatódott, még úgy is, hogy a két német játékvezető túltisztelte (az egyébként roppant szimpatikusan játszó) dán szupercsapatot.

A Loki az alapszakasz számára sorsdöntő hajrája előtt pihentetni tudta kulcsembereit, s bár a végjátékra így is elfáradt, vállalható eredmény született (42–25).

A meccs végén a dánok mestere, Martin Albertsen hosszasan dicsérte a Loki tehetségeit, akik szerinte még visszatérnek Viborgba, sőt arról is beszélt, hogy a Loki a jövő csapata, s ha legközelebb Dániába érkezik a DVSC, már félniük kell tőlük! Ez azért még odébb van, nem úgy, mint a visszavágó, amit vasárnap 16 órától a Hódos Imre sportcsarnokban rendeznek. HBN-BA

 

VIBORG HK (dán)-DVSC-FÓRUM 42-25 (19-13)

Viborg 2500 néző. V. Schaller, Wützler (németek)

Viborg: Pedersen – VARZARU 5, JURACK 8, FRAFJORD 5, Larsen 3, Gulldén 6 (4), FISKER 4. Csere: CHEBBAH 4, Ahlm 3 (1), ALTHAUS 4, Skov. Edző: Martin Albertsen

DVSC: Makai – Varsányi, Karalyos 2, KUDOR 4, Dakos 2, Siska 2, KAZAI 3. Csere: Király (kapus), BÁLINTOVÁ 3, Slakta 3, Szilágyi Á. 1, KARNIK Sz. 3 (1),. Bohus-Karnik M. 2, Som Edző: Köstner Vilmos.

Az eredméány alakulása. 8. p.: 8-0. 23. p.: 16-10. 41. p.: 27-17. 49. p.: 32-21.

Kiállítások: 2, ill. 14 perc

Hétméteresek: 5/5, ill. 1/1

 

Mesterszemmel

Martin Albertsen: – Jól kezdtünk, aztán kicsit visszaesett a teljesítményünk. A második félidőben kevesebbet hibáztunk, s biztosan nyertünk. A DVSC-ben hatalmas lehetőségek vannak, tehetséges, sokra hivatott csapat, s ezt nem udvariasságból mondom.

Köstner Vilmos: – Az elejét és a végét kivéve elégedett voltam a csapat bátor, felszabadult játékával. Cseréink is jól éltek a lehetőséggel, mindenki meghálálta a kapott bizalmat. Mindent megpróbálunk, hogy a visszavágón is gazdagíthassuk tapasztalatainkat.

 

A HAON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Zsófi, a nap szépe

Zsófi nyíregyházi szakközépiskolás, akinek nagy álma, hogy egyszer majd sikeres divatfotós legyen.
tovább »


Login2