Választás 2018 – Sneider: mindenkinek le kell mondania a Jobbik elnökségében

Budapest – Nemcsak Vona Gábornak kell ma lemondania az elnökségben, hanem mindenkinek – fogalmazta meg Sneider Tamás, a Jobbik alelnöke egy Toroczkai László alelnöktársának címzett nyílt levélben, amelyet a Facebookon tett közzé hétfőn.

Az ellenzéki politikus csalódottságának adott hangot a választási vereség miatt, egyúttal “bajtársiatlan dolognak” nevezte párttársa korábbi bejegyzését, arra hivatkozva: míg Toroczkai Lászlóval “elnézően bánt a kormánysajtó”, az elnökség többi tagjával nem.

“Nemcsak Vona Gábornak kell ma lemondania az elnökségben, hanem mindenkinek. Neked és nekem is, mert részesei voltunk a néppártosodásnak” – fogalmazott Sneider Tamás, aki szerint a közösségben nem lehet helye a széthúzásnak.

Előzőleg Toroczkai László – ugyancsak Facebook oldalán – úgy fogalmazott: “Vona Gábor megbukott, de a Jobbik él. Ha azonban Vona Gábor úgy gondolja, hogy nem végleg bukott meg, s a lemondás is csak látszólagos lesz, azzal kivégzi a Jobbikot”.

Az alelnök értékelése szerint egy olyan, egyébként kiváló emberek ezreiből álló parlamenti párt, amely három egymást követő választáson sem tud a kormányzás közelébe kerülni, végleg elveszíti az esélyét arra, hogy valaha győzzön, “hacsak nem iktatja ki azt az akadályt, amely a növekedését meggátolja”.

Megnyilvánult a néppártosodásról a Facebookon Novák Előd volt alelnök is. Azt írta: a radikális politikával 2014-ben már 20 százalék fölé ért a Jobbik, s a migrációs helyzet miatt “épp nyílt volna a tér”, “Vona Gábor – pusztán stílusváltást ígérve, de valójában súlyos tartalmi változásokat is végrehajtva – letérítette a pártot fejlődő útjáról”.

Úgy értékelt: a vasárnap a pártra szavazók jelentős része nem jobbikos, csak “alkalmi-taktikai szavazó”, a törzstábor jelentős része a Fideszre voksolt.

Novák Előd azt is megfogalmazta, a Fidesz kampánya inkorrekt volt, tele hazugságokkal, de “ha pálfordulásokkal a Jobbik is eljátssza hitelességét a választók szemében, ha részben Simicska lopott vagyonából folytatja kampányát, akkor nem csoda, hogy nem hitték el pl. a “tiszta kézzel” ígéretét”.
A volt alelnök köpönyegforgatással vádolta meg Vona Gábort egyebek mellett a hanuka üdvözletek miatt. Azt is írta, ilyen mértékű változtatási szándékkal korrektebb lett volna, ha az elnök új pártot alapít.

A választók visszanyerése érdekében célként jelölte meg, hogy a Jobbik egy “nemzeti elvpárttá” váljon. Arra utalva, hogy az elnökség mandátuma májusban lejárna, színjátéknak nevezte az elnök ígért lemondását. Hozzátette: tehertétel lett Vona Gábor személye, s ha fontos neki a párt jövője és saját becsülete, akkor háttérbe kell vonulnia.

– MTI –