kerekasztal-beszélgetés

2020.02.03. 14:40

A civileket ünnepelték

Ebben az évben a Holnapom Egyesület kapta meg a Civil Díjat.

Fotó: Matey István

Február elsején ünnepeljük a civilek napját, ennek apropóján Kapcsolatot Teremtünk! címmel tartott kerekasztal-beszélgetést a Civilek a Fiatalokért Egyesület, a Hajdú-Bihar Megyei Civil Információs Centrum cím birtokosa hétfő délelőtt a debreceni Ifjúsági Házban.

– Ma Magyarországon a civilség jelentős mértékben járul hozzá a különböző területek – sport, kultúra, szociális tevékenység – kínálatához. Ha csak a debreceni Ifjúsági Házat nézzük, jelenleg 57 civil kezdeményezés található itt, körülbelül 130 civil szervezettel vagyunk kapcsolatban. 2005-höz képest megnégyszereződött az Ifjúsági Ház használóinak a száma, közel 130 ezer látogató járt az elmúlt évben nálunk, meghaladta a háromszázat az Ifjúsági Ház által szervezett programok száma, ami 2005-ben még a húszat sem érte el. A civil szervezetek, kezdeményezések olyan típusú rendezvényekkel jelennek meg, amelyek a fiatalok sokszínűségéhez igazodik – fogalmazott köszöntőjében Halász D. János, az Ifjúsági Ház vezetője.

Fotó: Matey István

A hálózatosodás útján

A kerekasztal-beszélgetés fő témája az elkövetkező három évvel kapcsolatos tervek, elképzelések ismertetése volt.

– Bemutatjuk a következő három évre vonatkozó programtervünket, hogy mi az, amit mi vállaltunk az újabb Civil Információs Centrum (CIC) cím birtokosi megbízásban – mondta el a Napló kérésére Serfőzőné Bencsik Margit, a Civilek a Fiatalokért Egyesület elnöke, a CIC vezetője. Kitért a feladataikra is: – Ugyanazt folytatjuk, amit már 2012 óta visz a CIC, azonban vannak új programelemeink is. Egyrészt az önkéntességre fókuszálunk jobban, az önkéntesek képzésére, hiszen az országos felmérés azt mutatta, hogy az utánpótlás kinevelésében van a legnagyobb hiányosság. Az egyik fontos programelemünk, hogy elindulunk a hálózatosodás útján: három járásban lesz egy-egy olyan civil referens, akik helyben tudnak majd segíteni a szervezeteknek. A három év alatt minden járásban szeretnénk, ha ez a hálózatosodás megvalósulna – tudatta a Serfőzőné Bencsik Margit.

Fotó: Matey István

Magyar Falu Program

A hétfői témák között szerepelt továbbá a Magyar Falu Program keretében megvalósuló, civil közösségi tevékenységét támogató pályázatok ismertetése is. Öt milliárd forintnyi keretösszeg áll rendelkezésre a programban, az 5 ezer fő alatti települések pályázhatnak különböző tevékenységekre, programokra.

– Az infrastruktúra-támogatás terén maximum 6 millió forintra lehet pályázni, programszervezési támogatás pedig akár 2 millió forint is lehet. Ingatlan beruházásra, vagy járműbeszerzésre is lehet összeget nyerni, ennek nagyon örülünk, hiszen a kérdőíves felmérés azt is mutatta, hogy nagyon kevés olyan szervezet van, amely saját ingatlannal rendelkezik. A mai napon továbbá ismertetjük az országos civil kérdőív adatairól, eredményéről készült összefoglaló tanulmányt is – tudatta az elnök.

A program zárásaként átadták a Civil Díjat, melyet ezúttal a Holnapom Egyesület kapott meg.

KD

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában