Választás 2018 – Az EU. ROM Párt a szavazatok egy százalékának megszerzésében bízik

Kápolna – Az Európai Roma Keresztények Jobblétéért Demokratikus Párt (EU.ROM) a szavazatok egy százalékának megszerzésében bízik – közölte a párt elnöke vasárnap esti eredményváró rendezvényükön az adatok közzététele előtt.

A 3-as főút melletti autós vendéglőben tartott összejövetelen Szőcsi Lajos arról beszélt: “a magyarországi cigányságnak tisztességes, valós parlamenti képviseletre és politikára volna szüksége”, mert szerinte az Országos Roma Önkormányzat nem méltó és legitim képviselője a magyarországi romáknak.

A párt elnöke aláhúzta: az Európai Roma Keresztények Jobblétéért Demokratikus Párt nem kamuszervezet és nem megélhetési célú politikai tömörülés. Azt hat éve saját erőből hozták létre és 2014-ben is a vezetők és a tagság finanszírozta az akkori kampánykiadásokat – mondta az elnök, hozzátéve, mottójuk: isten, munka, szeretet.

A párt vezetőinek szűk körű vasárnap esti rendezvénye a vendéglő zárása miatt a választás első részeredményeinek közzétételét megelőzően befejeződött.

– MTI –