Választás 2010: a győztes mindent visz? – Népszabadság

A nyitva maradt 57 egyéni választókerületből csak egy helyen nem a Fidesz áll az élen, a XIII. kerületben a szocialista polgármester, Tóth József vezet.

A számítások szerint a Fidesznek még akkor is meglehet a kétharmad, ha 8-9 helyen veszítenek. Tizenöt helyen az MDF-re és az LMP-re leadott voksok száma több, mint az MSZP és a Fidesz jelöltjei közötti különbség. 

A lap számára készített Medián-felmérésből kiderül, hogy a még nyílt szavazókerületek választóinak 78 százaléka mondta azt, hogy biztosan elmegy szavazni most vasárnap is, mert többségük nem tekinti még lefutott ügynek a voksolást. Négyből ugyanakkor hárman úgy érzik, hogy a Fidesz megszerzi a kétharmados többséget. Azokban a választókerületekben, ahol a Fidesz és az MSZP mellett az LMP a harmadik jelölt, a fideszes jelölt nagyjából annyi szavazatra számíthat, mint a másik kettő együtt, ahol azonban az LMP helyett a Jobbik a harmadik induló, ott az MSZP-t mindössze 16 százalék választaná a második fordulóban is.

– Független Hírügynökség –