Választás 2010 – Nem tömegpártként kívánnak indulni

Választás 2010 – Nem tömegpártként kívánnak indulni
A névadó maga mutatta be a Torgyán-Kisgazda-Koalíció megyei jelölt-jelöltjeit.

Nincs a földkerekségen még egy ország, amelyet így tönkre tettek 20 év alatt, mint hazánkat, ezért mindenkinek, aki érez magában erőt, csatasorba kell állnia – mondta Torgyán József a párt elnöke szerdán, a Kerekes vendéglőben. Az egykori FKGP-elnök utalt arra, hogy a pártok közül a róla elnevezett jelentkezett először programmal, és annak nagy részét – felhígítva ugyan – meg lehet találni a Fidesz és Jobbik programjában is. Legfontosabb eleme, hogy a vidéket és az agráriumot kell talpra állítani, hiszen az ország lakosságának egyharmada a kistelepüléseken él. A pártelnök elmondta, a Torgyán-Kisgazda-Koalíció nem tömegpárt, hanem választási és programpárt. Országosan ugyan 130 jelölt-jelölttel kötöttek szerződést, de kérdés, hogy hánynak sikerül elegendő ajánlószelvényt összegyűjteni, mert sok helyen adják-veszik a kopogtató cédulákat, amivel a társadalomnak a pénzzel hatalommal nem rendelkező részét kirekesztik a választásból az ajánlószelvények árubabocsátására csábítással.

Ezután bemutatta a megyei jelölt-jelölteket: az 1-es kerületben Krupinszki László, vállalkozó, a 2-esben Sipos Lászlóné háztartásbeli, a 3-asban Csajkos Péter nyugdíjas, a 4-esben Gálfi István vállalkozó, az 5-ösben Szemán László vállalkozó, a 6-osban Szemán Sándor nyugdíjas vállalkozó, a 7-esben Nagy Lajos egyéni vállalkozó, a 8-asban Gálfi Norbert egyetemi hallgató, a 9-esben Sipos László egyéni vállalkozó indul.








hirdetés