Választás 2010 – Leinemann: értékválság van

Választás 2010 – Leinemann: értékválság van
A Sciennet-főnök egyéni életcéljának érzi, hogy kirántsa az országot a jelenlegi helyzetből

Debrecen – A Sciennet félmilliós tagsága a szellemi-lelki fejlődés útján már bizonyította, hogy a magyar ember talpra tud állni – kezdte szerdai sajtótájékoztatóját az előzetes letartóztatásból múlt kedden szabadult Leinemann Zsolt, a debreceni 2-es választókerület országgyűlési képviselőjelöltje. Bár a Legfőbb Ügyészség a múlt héten kezdeményezte a három rendbeli, adóbevételt különösen nagy mértékben csökkentő bűncselekmény elkövetésével meggyanúsított Leinemann Zsolt mentelmi jogának felfüggesztését, az Országos Választási Bizottság kedden nem adott helyt az indítványnak, azaz a férfit jelenleg nem lehet gyanúsítottként kezelni a büntetőeljárásban.

Kirántaná az országot…

– Az általam létrehozott rendszerrel 3-4 év alatt sikerült olyan eszközt adni az emberek kezébe, mely által több jövedelemre tehetnek részt, és így a saját kezükbe vehetik a sorsukat. Ezer kis- és középvállalkozás már tudja, hogyan állhatnak helyt a multinacionális cégek között – közölte a 38 éves Leinemann Zsolt, akinek körében több Sciennet-tag is helyet foglalt. Mint hangsúlyozta, nem ő hívta őket – önként jöttek.

A képviselőjelölt szavai szerint a tagságuk 16 százaléka Debrecenhez kötődik, ezért lett jelölt a cívisvárosban, ahol amúgy soha nem élt. – A Sciennet-en keresztül az állam sok-sok millió forint adó- és ÁFA-bevétellel gyarapodott. Vajon a választókerületi vetélytársaim tettek-e annyit Debrecenért, mint én, a hálózaton keresztül – vetette fel. Leszögezte: Magyarország nem csak gazdasági, hanem értékválságban is van, s neki egyéni életcélja, hogy kirántsa az országot ebből a helyzetből.

Nincs rá szükség?

Kérdésünkre, hogy miért csak a büntetőeljárás megindulása után döntött az indulásról, úgy felelt, “semmi szükségem a mentelmi jogra”. Hozzátette: az egész a Sciennet-tagság ötlete volt. A tagság részéről Bágyok Károly – aki nagyon sokat tett Leinemann Zsolt képviselőjelölti indulásáért – ezt úgy indokolta, hogy Leinemann, akiben “hiszenk és bíznak”, parlamenti képviselőként sokkal inkább védeni tudná a sokszázezres bázis érdekeit.

Leinemann Zsolt álláspontja szerint a Scienet törzsvásárlói rendszere teljesen törvényesen működött és az államnak éppenhogy bevétellel járt, nem veszteséggel. Arra azonban nem akart válaszolni, hogy akkor miért indult ellen büntetőeljárás ezzel összefüggésben.

 

HBN – RaL

Címkék: ,