Választás 2010 – Derecskén szeretnének még „kóstolni”

Választás 2010 – Derecskén szeretnének még „kóstolni”
Derecske – Az országgyűlési választások napján nagy volt a sürgés-forgás a helyi művelődési ház hatos és hetes szavazó körzetében kora reggeltől késő estig. Az általunk megkérdezett emberek komolyan vették a titkos szavazást, nem is szívesesen beszéltek nekünk döntéseikről, vágyaikról; azt mondták, várjuk meg, mit hoz a hétfő. Fegyverneki Gergő tudósítása.

Ettől függetlenül azt több – névtelenséget kérő – illető megjegyezte: felháborítónak találják, hogy kampánycsend időszakában közvéleménykutatók telefonálnak az iránt érdeklődve, hogy ki melyik pártra voksol.

A vasárnapi ebéd után, délután két óra előtt néhány perccel az Olajos család jó hangulattal érkezett az urnákhoz, így szívesen beszéltek nekünk különleges vasárnapjukról, és a nyugdíjas házaspár egy fotóhoz is összeállt, miután leadták szavazatukat.

– Húslevest és rántott húst készítettem a családnak, utána meg süteményt az unokának, mert vasárnap összejár a család – újságolja Juliska néni. – Azért jöttünk el, hogy a fiatalságra szavazzunk, hogy jobb legyen: legyen egészség, iskola, munka, de a sikerből még mi is szeretnénk „kóstolni”, hiszen a sok áremelés miatt nehezen élnek az idősek is – mondják bizalmukat a jövőbe vetve.

-Fegyverneki Gergő-