Választás 2010 – Adóegyszázalék a nagyszülőknek

Választás 2010 – Adóegyszázalék a nagyszülőknek
Évente 4-5 ezer forintot kaphatnának az érintettek gyermekeiktől, ha elfogadják a javaslatot.

Hétfőn törvénymódosítást kezdeményez Tóth József Mszp-s országgyűlési képviselő, hogy az adózók ne csak civil szervezeteknek és egyházaknak ajánlhassák fel adójuk 1+1 százalékát, hanem nyugdíjas szüleiknek, nagyszüleiknek is. – A három lehetőségből továbbra is kettőt választhanának az adózók – részletezte javaslatát a balmazújvárosi körzet országgyűlési képviselője pénteki, debreceni sajtótájékoztatóján.

Megjegyezte: úgy gondolom, azok, akik eddig nem adták oda az adóegyszázalékot senkinek, nyilatkozni fognak rokonaik javára. – Idén a 3,6 millió adózóból kétmillióan egyáltalán nem ajánlották fel az szja 1+1 százalékot, ami azt jelenti, hogy 15,5 milliárd forintot hagytak az államkasszában – mondta a szocialista poltikus. Tóth József „Balmazújvárosi gondolatnak” nevezte az elképzelést, melyet egy civil kezdeményezés szült.

– Egyeken tartottunk lakossági fórumot és ott keresett meg az egyik képviselő, aki arról panaszkodott: a magas adóterhek és megélhetési költségek mellett már nem tudja támogatni egyedül élő kisnyugdíjas édesanyját. Ő vetette fel, miért ne lehetne az egyik szabadon felajánlható adószázalékot a szülőknek, nagyszülőknek adni. Ezt az ötletet egy balmazújvárosi nyugdíjas fórumon alakítottuk végleges tervvé – avatta be a jelenlévőket az előzményekbe. – A javaslatról csak a választások után fognak dönteni a Parlamentben – mondta, s hangúlyozta: ez egy pártsemleges kedzeményezés. – Az eddig támogatott szervezeteket nem érinti majd hátrányosan a módosítás, sőt valószínűleg többen nyilatkoznak majd az 1+1 százalékról, ha annak egy része a családban maradhat – húzta alá a képviselő.








hirdetés