Valami most kezdődött el

Valami most kezdődött el
© Fotó: Lars Baron/Getty Images
Beállok abba a sorba, ahol azok tolonganak, akik köszönetet mondanak a magyar válogatottnak ezért a fantasztikus utazásért. Nem nagyon hittem benne, talán éppen ezért ütött annyira szíven a dolog, hogy több évtizedes parkolópálya után végre ott lehettünk egy világeseményen. Boros Norbert írása.

S ami a legszebb az egészben („mert önérzet is van a világon!”), nem kirándulni mentünk Franciaországba, hanem futballozni. Egyszerűen magával ragadó volt a mieink játéka, szervezetten, hittel telve és nem utolsó sorban eredményesen játszottak Bernd Storck tanítványai. Tényleg öröm volt nézni a mieinket, végre nem úgy vártuk a meccseket, hogy minél kevesebb kapott góllal ússzuk meg, hanem bízhattunk a sikerben. A pályán nyújtott produkciójukkal Király Gabiék összekovácsolták a nemzetet. Felemelő érzés volt látni a szurkolók marseille-i menetelését, s azt, miként űzték-hajtották a kedvenceket. Persze azok is kitettek magukért, akik nem lehettek ott a stadionokban, elképesztő volt, hogy mindenki a futballról és a magyar csapatról beszélt ezekben a napokban – ráadásul mindezt büszkén tehette! Számomra az egyik legnagyobb drukker az a hölgy volt, aki az egyik „lottózóban” ajtót mutatott annak a vendégnek, aki az osztrákok győzelmére akart tenni ellenünk. A Soho Party „Az éjjel soha nem érhet véget” klasszikusa végigkísérte a magyarokat, ám most egy másik sláger férkőzhet a szívünkbe, mégpedig Ákos egyik opusza. Hiszem, a belgák elleni mérkőzéssel nem véget ért, hanem éppen ellenkezőleg, valami most kezdődött el a magyar labdarúgásban.

– Boros Norbert –








hirdetés