Vakolat hullott Debrecenben egy járókelőre, kórházba kellett vinni

Akt.:
Vakolat hullott Debrecenben egy járókelőre, kórházba kellett vinni
© Fotó: Kiss Dóra
Debrecen – A hivatásos tűzoltókat is riasztani kellett a Piac utcai balesethez.

A gyalogosok közé, a járdára omlott a vakolat egy négyemeletes épület felső részéről Debrecenben, a Piac utcán kedden délután. A daraboktól – melyek a Gambrinus közzel szemben található Svetits-palotáról estek le – egy 35 év körüli nő fejsérülést szenvedett. A törmelék nagyjából öt négyzetméteres területen szóródott szét a díszköveken. Ezen a járdán napközben sokan gyalogolnak.

A laza részeket leverték

Papp-Kunkli Nóra, a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője a helyszínen a Naplónak elmondta: a sérülés miatt a tűzoltók mellett a mentőszolgálat is kivonult a helyszínre. A tűzoltók gépezetes létra segítségével a még laza vakolatot a negyedik emeletről leszedték. Az épület közös képviselőjét tájékoztatták az esetről.

A Kenézy-kórházba szállított sérült állapotáról tájékoztatást kértünk az intézmény szóvivőjétől, de cikkünk elkészültéig nem kaptunk információt.

Még az idén renoválják

Elértük a Piac utca 43. szám alatti épület közös képviselőjét, Karczáné dr. Kecskés Arankát; lapunknak nyilatkozva hangsúlyozta, minél hamarabb össze akar hozni egy társasházi közgyűlést, s azon a tervei szerint az első napirendi pont az utcai homlokzat felújítása lesz. – Azóta eltakarították a törmeléket az utcáról, és föltették a vakolathullásra figyelmeztető táblát is. Árajánlatot kérek a renoválásra, és 2019-ben az utcafronti részt felújítjuk. Több millió forintra lesz szükségünk. A renováláshoz főépítészi engedély kell, mivel helyi műemlék jellegű az épület, és nem nyúlhatunk hozzá, míg nem engedélyezik – tájékoztatta a Naplót az épület közös képviselője.

Fotó: Kiss Dóra

Nagyon megijedtek

Az épület földszintjének azon a részén, ahová a vakolatdarabok estek, üzletek működnek. Az egyik alkalmazottja tanúja volt az esetnek, mivel épp előttük csapódott a földhöz a törmelék. Kérdésünkre elmondta: ő értesítette a tűzoltókat. – Nagyon hangos, robbanásszerű zajra lettünk figyelmesek olyan negyed 12 körül. Kihívtam a tűzoltókat, majd észrevettem, hogy egy lány megsérülhetett, így a mentőket is értesítettük. Amíg ők megjöttek, a lányt beültettük az üzletbe – emlékezett a történtekre Szűcs Ászija alkalmazott.

ND


Gyakoribb omlások

December végén Debrecenben, a Csapó utca elején, a „Dollárház” épületének egyik erkélyéről hullottak le vakolatdarabok az utcára. A Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalának vezetője, Tóth Gabriella akkor úgy tájékoztatta a Naplót, hogy sem személyi, sem anyagi kár nem keletkezett.

Ezzel szemben megsérült egy járókelő tavaly nyáron, júliusban Debrecenben, a Kálvin téren, akkor, amikor a bábszínháznak helyet adó épület egyik erkélyének alsó részéről lezuhant egy nagyjából egy négyzetméteres, többmázsás vakolatdarab. Az utcán éppen arra sétáló fiatalembernek az volt a szerencséje, hogy az építőanyag nagy része nem az utcára, hanem az egy szinttel lejjebb lévő erkélyre esett. A férfi így is könnyebben megsebesült, a mentők kórházba szállították.