Vakáció és népművészet

Akt.:
Vakáció és népművészet
A határszéli kis falu, Váncsod, a nyári szünetben is odafigyelt a kisiskolások szabadidejének hasznos eltöltésére. Zsiga Angéla művelődési menedzser vezetésével egyhetes foglalkozást szerveztek 6-12 éveseknek a kultúrházban.

Az idén már másodjára megrendezett foglalkozások a népművészet jegyében teltek. A gyerekek megismerkedhettek a népi kismesterségekkel – szövés-fonás, nemezelés, papírhajtogatás – melyekbe szakavatott helyiek vezették be őket: Harasztosi Sándorné, Kerekes Józsefné, Kalmárné Karnai Gyöngyi. Gulyásné Kardos Dóra óvónő dalos-táncos játékokra tanította a gyerekeket, míg Zsiga Angéla népmeséket dramatizált. Az egyhetes rendezvénysorozat szülői esttel zárult, amikor is kiállították a kismesterségek termékeit, illetve furulya és klarinétszólóval, néptánccal, népmesékkel szórakoztatták szüleiket, rokonaikat a gyerekek.

Az esten fellépett a helyi Fehér Akác Népdalkör is egy népdalcsokorral.

Kép és szöveg: Nyírő Gizella