Vak vagyok Magyarországon, avagy Magyarországon vagyok vak!

Akt.:
Vak vagyok Magyarországon, avagy Magyarországon vagyok vak!
Bizony mondom, nem akartam vak lenni ebben a hazában. Sem fizikai értelemben, sem szellemileg. Nem rajtam múlott. Az lettem, s az akkori rend, dehogyis, talán szüleim tájékozottsága beparancsolt a vakok álltalános iskolája és nevelő otthonába.

Tudom, nagybetűvel kellett volna írni, de én nem szerettem ott élni. Azt, azért el kell mondanom, utólag hálás vagyok Édesapámnak, hogy beparancsolt ebbe az intézetbe. Ezen intézmény által lettem ember, ki megkereste és megtalálta a helyét a társadalomban. A fogalmazás nem véletlen! A társadalomban! A régiben és az újban is, mindkettőben muszáj volt, ha élni akartam s megakartam felelni az elvárásoknak, s nem akartam (kegyelem-kenyéren) valamilyen szociális ellátásból élni, (megélni).

Romlott a szemem! A tanult szakmát már nem tudtam, nem láttam ellátni, képességeim okán ott kellett hagyni. Nem adtam fel, mert dolgozni akartam! Nem az öntudat, nagyon egyszerű praktikum okán akartam tartozni valahová! Hát lettem telefonalközpontkezelő. Megtanultam, kellettem. Mestereim nem szégyenkeznének az elvégzett munka okán.

Az, amit választottam soha nem volt egy megbecsült tevékenység. Ismeretlen, láthatatlan hang, aki beleszól a telefonba és köszön. Mindent rá lehetett zúdítani, hiszen a személyes megjelenést csak a hang adta, s a kijelzőt tételezzük fel nem látja a kezelő.

Sokszor volt baj a státuszommal. Voltam köztisztviselő, alkalmazott, most munkatörvénykönyv szerint vagyok kezelendő.

Alapból nem érdekelt, dolgozni akartam, dolgozom, s hagyták hogy tegyem. A béremmel nem igazán dicsekedhetem 43-éves munkaviszony után alig vagyok felette a minimál-munkabérnek, igaz a rokkantsági nyugdíj is jár. Szóval a „Panelproli” Szintje felett egy kicsivel.

II. kategóriás nyugdíjasként alapból nem lenne okom panaszkodni.

Most ott tartunk, hogy felül akarják vizsgálni azt, hogy valóban vak vagyok-e, s nem csaltam el eddig a magyar állam pénzét, magyarán nem vagyok, voltam-e élősködő ebben a hazában. Modern Tajgetosz, fonetikusan írva! Keresztény-Demokrata-Emberbarát. A baj, hogy nemcsak engem árul el, hanem mindazokat, akik sorstársaim, vétlen honfitársaim ebben a hazában! Holnap is dolgozni akarok, mert életem része a munka. Ezt tanultam, apámtól, mestereimtől! S attól, hogy vak vagyok ezt nekem meg kellene, hogy adja a társadalom. Úgy, hogy ne kelljen attól félnem, hogy II. kategóriás rokkantnyugdíjjasként ezt elvegye tőlem az állam. Alig a létminimum felett, igaz jóval alatta, ami a magyarországi átlag-jövedelem.

Én ezzel is elégedett lennék, ha békén hagynának és holnap is dolgozhatnék.

 

„Rodeo”

Név és cím a szerkesztőségben