Vagány srácok ötvenhatban

A rendező és a két főszereplő a debreceni díszbemutatón
A rendező és a két főszereplő a debreceni díszbemutatón
Debrecen – Aki esetleg különösebb előzetes tájékozódás nélkül foglalt helyet a nézőtéren Vágvölgyi B. András Kolorádó Kid című filmjének bemutatóján, s ún. „ötvenhatos filmre” számított, azt meglepetés érte.

Kezdve a főszereplők már-már életszerűtlennek, koridegennek tűnően burjánzó szlengjével, trágárságával. Ám a főhős, Kreuzer Béla (akit a Tuzséron nevelkedett színművész, Nagy Zsolt alakít), társaival következetesen pörgette végig a sajátos szöveget, úgyhogy a „szerepéből” kizökkent néző sejthette: ez nem lehet véletlen…

Egy börtönspicli naplójából

Nem is volt véletlen, mint ahogy arra a rendező, Vágvölgyi B. András az október 18-ai, Apolló mozibeli díszelőadás után rendezett ankéton bizonyságot is szolgáltatott. – A sztori valóságmagja Eörsi László történésztől származik, ő ugyanis megtalálta egy börtönspicli naplóját, amely egy nagy dumájú srácról is beszámol, elképesztő szlenget használva. A film tehát nyelvi alapozottságú, persze magát a figurát nagyon átszűrtük a fikción – hallhattuk Vágvölgyitől, aki a forgatókönyvet is írta.
Nem a megszokott (megunt?) történelmifilm-hangulat uralkodott tehát ezen az estén. Nem héroszok, hanem korabeli félvilági vagányok, laza és lendületes bűnözőcskék cselekvő szempontjából láthattuk az októberi eseményeket. Sok humorral, valamint bevallottan a film noirból származó (esetleg a westernt idéző) stíluselemekkel. – A forradalom témáját sok filmben feldolgozták, értelmiségi hősökkel, „hős-hősökkel”, de „a pesti srácokkal” kevésbé. Nem született hősök a szereplők, hanem adott élethelyzetre bizonyos választ adó emberek – fogalmazott a rendező, hozzátéve: – Viccesen is meg lehet élni egy tragédiát, továbbá nem feltétlenül muszáj zászlókat lobogtatni ahhoz, hogy tudjuk, miről van szó… Egyébként valahogy nehezebben beszélünk róla, de mégis örök téma: az árulások szövevényéről szólt az a kor, amely 1956 után jött, s ez eléggé beleépült a magyar lelkületbe. Érdemes kibeszélni!

A hatodik koporsó

A mozidarab címe eredetileg A hatodik koporsó lett volna, de végül túl patetikusnak találták az alkotók. – A Nagy Imre-temetésen én voltam a sajtófőnök – emlékezett vissza a rendező –, és ott elhelyeztek egy hatodik, üres koporsót is: a pesti srácét. Erre utalt volna az eredeti cím – árulta el Vágvölgyi B. András. Mint ahogy azt sem hallgatta el: eredetileg tragikus véget hagytak a filmnek, ám azt a változatot elvetették. – Túlságosan „magyar filmes” lett volna…

„Kellett egy igazi hős”

Sajátos „élő panoptikumban” érezhette magát a néző a Kolorádó Kidet látva. A rendező a nyolcvanas évek undergroundjának legendás alakjait – Bárdos Deák Ágitól dr. Máriásig – bújtatta bele több szerepbe is. – Menyhárt Jenő játszotta az egyetlen valós figurát, Iván Kovács Lászlót. Kellett ugyanis egy igazi hős. Magam, mondhatjuk, szamizdaton szocializálódtam a nyolcvanas években – magyarázta Vágvölgyi –, s az akkori „ellenállás” figuráinak beépítésével éreztem kereknek a történetet…

– F. Gy. –








hirdetés