szon-sportoldal

2008.03.07. 09:41

A REAC ellen – Sopronban a Szpari

<p>Újabb „extrém” mérkőzés vár a Nyíregyháza Spartacusra: a múlt héten, a Tatabánya ellen zárt kapus hazai mérkőzést vívott az élvonalbeli futballcsapat, szombaton pedig gyakorlatilag semleges pályán mérkőzik meg a REAC-cal.</p>

Mint ismeretes, a rákospalotaiak a hűség városába költöztették hazai mérkőzéseiket, a hivatalos indok, hogy a Budai II-stadionban nincs villanyfény, a valós, hogy az az előbb csapat nélkül maradt, majd az NB I-ból kizárt Sopron városvezetői frigyre lépnének a budapestiekkel.

Mivel a palotaiak tavasszal eddig két idegenbeli meccset vívtak a fővárosban (pontot hoztak el a Honvédtól, majd 2–1-re kikaptak a Vasastól), a mostani lesz az első olyan mérkőzésük, amelyet új otthonukban rendeznek. Aligha hihető, hogy ezrével tódulnak majd a mérkőzésre a rajongók, így a meccs körítése inkább a zárt kapus jelleghez fog hasonlítani.

A nyíregyháziak aligha bánkódnak azon, hogy a REAC-ból a védekezés három alappiillérének tekinthető játékos, Cseri Gergő, Kapcsos Vince és Erős Károly eltiltás miatt kénytelen kihagyni a találkozót, ellenben a piros-kékeknél Claudiu Cornaci és Miskolczi László is letöltötte eltiltását. Utóbbi számára különösen kedve lehet a helyszín, hiszen ősszel a sopronistadionban (akkor még ugye a Sopron ellen) pontot érő góllal szerezte meg élete első NB I-es találatát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!