Vádemelés történt a hajdú-bihari kocsmai késelés ügyében

Akt.:
Vádemelés történt a hajdú-bihari kocsmai késelés ügyében
© Fotó: police.hu
Debrecen – A Debreceni Járási Ügyészség csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a három férfival szemben, akik egy vidéki presszóban verekedtek össze.

A vádirat szerint 2018. február 2-án 20 óra után a harmadrendű vádlott ismerősei társaságában egy falusi presszóban tartózkodott. A férfi a pultnál állt, amikor a szórakozóhelyre érkezett az elsőrendű fiatalkorú és a másodrendű felnőtt korú vádlott. Egy korábbi nézeteltérés miatt a másodrendű és a harmadrendű vádlottak között szóváltás alakult ki, eközben egymást veréssel fenyegették. A két férfi dulakodni kezdett, ököllel kis erővel többször fejen ütötték egymást. Ezt látva az elsőrendű vádlott az apja, a másodrendű vádlott oldalán beavatkozott a verekedésbe, elővett egy 12 cm pengehosszúságú hegyes kést, és deréktájon szúrta a harmadrendű vádlottat – írja közleményében a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség, majd hozzáteszi, a presszóban tartózkodó vendégek akadályozták meg a további tettlegességet.

A másodrendű vádlott, aki az arcán duzzanatokat és horzsolásos-zúzódásos könnyű sérüléseket szenvedett, könnyű testi sértés vétsége miatt nem kívánta a harmadrendű vádlott felelősségre vonását.

A harmadrendű vádlott az első- és másodrendű vádlottak bántalmazása következtében az arcon zúzódásos, a derékon felületes szúrt sebzést szenvedett, amelyek gyógytartama nyolc napon belüli. A bántalmazók szándéka azonban figyelemmel a sérült testtájékra, az erőbehatások nagyságára és az emberi élet kioltására is alkalmas eszközre súlyosabb, nyolc napon túl gyógyuló sérülések okozására irányult – olvasható a főügyészség közleményében.

A Debreceni Járási Ügyészség a vádlottak ellen társtettesként, csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette, továbbá az első- és másodrendű vádlottak ellen súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a Berettyóújfalui Járásbíróságon. Vádiratában a másodrendű vádlottal szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás mellékbüntetés, míg az elsőrendű fiatalkorú és a harmadrendű felnőtt korú vádlottal szemben közérdekű munka büntetés kiszabását indítványozta. Emellett indítványt tett arra, hogy a bíróság az eszközül használt kést kobozza el.


Hencida - A berettyóújfalui rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát - olvasható a rendőrség honlapján. A nyomozás adatai szerint egy 22 éves férfi 2018. február 2-án 20 óra körül egy hencidai presszóban szórakozott, amikor két másik vendéggel veszekedésbe keveredett. A három helyi lakos a vita hev...