Vádemelés a Loki-szurkolók halála miatt

Vádemelés a Loki-szurkolók halála miatt
© Fotó: Matey István
Debrecen – Rossz eszközzel, rossz csavarokkal rögzítette a kerekeket a kamionos, ez vezetett a tragédiához.

Fogházbüntetetéssel és közúti járművezetéstől eltiltással sújtaná az ügyészség azt a lengyel kamionost, aki miatt három fiatalember életét vesztette, negyedik társuk pedig súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett februárban a 47-es főút Derecske és Berettyóújfalu között szakaszán.

Pocsai Edit megyei főügyész szerdai közlése szerint a kamionsofőr Magyarország érintésével Bukarestbe tartott. Az esti órákban megállt egy derecskei benzinkútnál, ugyanis műszaki problémát észlelt a pótkocsi jobb hátsó dupla kerekének rögzítésénél. Egy odaérkező, szintén lengyel kollégájával közel 3 óra alatt kicserélték a kerekeket, amit azonban a vádlott olyan házilag készített kulccsal végzett, amivel a csavarokat nem lehetett szabályosan meghúzni. Ráadásul ugyanazokat a csavarokat szerelte vissza, amelyeken a menethiány a leszereléskor is megvolt, ennek megfelelő az elváltozás meglátszott a kerékabroncsokon.

Azóta is előzetesben

A vádirat szerint Derecske után 10 kilométerrel a kerékrögzítő csavarok elengedtek és a pótkocsi korábban szerelt dupla kereke levált a tengelyről. A külső kerék az úttest melletti szántóföldre gurult, míg a belső nekivágódott egy szemből érkező személyautónak, amely az ütközést követően, a másik sávba áttérve a vádlott kollégája által vezetett kamionnak csapódott.



A személygépkocsi vezetője és két utasa a helyszínen életét vesztette, míg a harmadik utast életveszélyes sérüléssel szállították kórházba. A fiatalok a DVSC kézilabda csapatának békéscsabai vendégszerepléséről tartottak hazafelé.

Az azóta is előzetes letartóztatásban lévő vádlott ellen kettőnél több ember halálát eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a Berettyóújfalui Járásbíróságon.

HBN








hirdetés