Vádat emeltek egy táncosnő ellen késelés miatt Budapesten

Budapest – Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt egy táncosnő ellen, aki 2014 novemberében korábbi munkahelyén, egy budapesti éjszakai klubban egy vita után dulakodni kezdett egy másik táncosnővel, majd egy késsel többször megszúrta őt – tájékoztatta a fővárosi főügyész pénteken az MTI-t.

Ibolya Tibor közölte: a vádirat szerint a 24 éves budapesti nő 2014. november 8-án kora hajnalban megjelent a klubban, hogy az ott lévő holmiját elvigye és beszéljen a bár vezetőjével. A pultnál ülve várakozott, amikor odalépett hozzá a bárban szintén táncosnőként dolgozó, ittas állapotban lévő sértett és vitát kezdeményezett vele, amelynek során kölcsönösen veréssel fenyegették meg egymást.

Amikor a sértett visszament az öltözőbe, a vádlott utánament és dulakodni kezdett vele, majd a kezében lévő késsel többször megszúrta. A támadásnak a bár alkalmazottjai vetettek véget, akik elvették a kést a vádlottól. A sértett a szúrások ellenére kijött az öltözőből, ismét vitatkozni kezdett a vádlottal, majd felkapott egy széket, a vádlott pedig újra kést ragadott. Az újabb összecsapást az alkalmazottak akadályozták meg – áll a közleményben.

– MTI –








hirdetés